A recesszió mérsékli a gazdaságok potenciális növekedési ütemét, a romló kilátások miatt csökkennek a beruházások, minek következtében újra visszaesés fenyeget. Most azért nincs recesszió, mert a jegybankok erőteljesen beavatkoztak, de csak erre az elégtelen növekedésre tellett tőlük. Ezt a nem éppen derűlátó véleményt fogalmazta meg Olivier Blanchard, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezető közgazdásza, a washingtoni Peterson Intézet tudományos főmunkatársa. Blanchard nemrégiben Eugenio Cerutti és Larry Summers ismert közgazdászokkal együtt mutatta ki, hogy a 2007–2008 táján kibontakozott nagy recesszió nyomán fél-egy százalékkal hanyatlott a potenciális növekedés üteme a fejlett gazdaságokban, részben az előre jelezhető demográfiai változások, részben a termelékenység lanyhulása nyomán.
Az utód az IMF vezető közgazdászi posztján, Maurice Obstfeld ennél is rémisztőbb álláspontra helyezkedett a nemzetközi pénzügyi szervezet most zárult tavaszi ülésszakán. Azzal érvelt, hogy a tartós pangás kora köszönthet be. Mondjuk, a magyar gazdaság már ma is ebben az állapotban volna az uniós pénzalapok nélkül. Az IMF elemzései azonban a globális hatások miatt ránk nézve is ijesztően arra utalnak, hogy öt év alatt akár egyévnyi növekedés, nagyjából négy százalékpont veszhet el a világgazdaságban, ha nem sikerül valamilyen fordulatot elérni a jegybanki pénzteremtéssel, de mindinkább állami költekezéssel, értelmes infrastrukturális, kutatás-fejlesztési, munkaerő-piaci beruházásokkal. Ha például csupán egy százalékponttal gyorsulna a gazdasági növekedés irama, akkor tíz év alatt a válság előtti szintre süllyedne vissza az államadósság aránya a fejlett térségben.
Az IMF – és az ülésszakra készített anyagában az OECD is – ajánlásokat dolgozott ki, mire is kellene költeni, milyen ütemben, s milyen szerkezeti reformokba belevágni, hogy a potenciális növekedés üteme gyorsabb ütemre váltson, kedvező üzenetet küldve a magánszektor befektetőinek. A magyar gazdaságról kevés szó esett a tavaszi ülésszakon, de az Európai Bizottság nemrég tette közzé országjelentését, s ha összevetjük az IMF általános ajánlásait a brüsszeli értékeléssel, akkor azt látjuk, hogy az uniós forrásokból finanszírozott állami beruházásokra építő magyar gazdaságpolitika – amelyeknek a hosszú távú növekedésre gyakorolt hatása eleve megkérdőjelezhető – éppen azokon a területeken maradt le, vagy tesz teljesen mást, amelyek fejlesztésével megalapozhatná a potenciális növekedés serkentésének folyamatát.
A szükséges reformok élén említi például az IMF – a Világgazdasági kilátások című kiadványának harmadik fejezetében –, hogy növelni kellene a versenyt a kiskereskedelemben, a szolgáltatások terén és a hálózatos iparágakban, például az energiaszolgáltatásokban, vagyis kinyitni ezeket a piacokat. A bizottsági elemzés részben a korlátozások változatlan fennmaradására, részben az államosításokra és központosításokra utalt. Az IMF felhívja a figyelmet az adóék mérséklésének jótékony hatására is, ám a magyar arány az EU-ban az egyik legmagasabb.
A munkaerő-piaci reform is élénkíthetné a potenciális növekedést, amely az uniós kimutatás szerint térségünkben amúgy nálunk a legalacsonyabb. A termelékenység és a beruházás, azaz tőkeképzés üteme is elmarad a versenytársakétól, alacsony az innovációs szint, az exportban csökken a csúcstechnológia súlya, a pénzügyi közvetítő rendszer a sokat emlegetett különadók súlya alatt nyög. A külföldi működő tőke is éppen csak csordogál befelé, e tekintetben is jobb a térségi teljesítmény. A munkában érzékelhető csak némi előrelépés, amennyiben sikerként könyveljük el, hogy vállalkozó kedvű és képzett emberek százezrei mentek el, s alacsony képzettségűek tömege szorult be a munkapiacra vissza nem igazán vezető közmunkaprogramba.
Az OECD tanulmánya pedig a termelékenység apadásával hozza összefüggésbe azt a tényt, hogy a Magyarországot is magában foglaló fejlett ipari térségben harminc éve nem volt akkora a különbség a gazdagok és a szegények között, mint ma. A brüsszeli bizottság szerint a szegénységben és társadalmi kirekesztésben élők aránya nálunk az egyik legmagasabb az egész unióban. De hosszú az ajánlások és az elmaradások listája. Ezért még elborzasztóbb a valutaalapos forgatókönyv, a pangás víziója.
