Európa románca a jüannal
A kínaiak elvesztették bizalmukat a valutájukban. A bizonytalan gazdasági növekedéssel szembesülve a kínai jegybank fokozta a jüan stabilitásának helyreállítására vonatkozó erőfeszítéseit, a jelentős devizatartalékot felhasználva próbálja megtámasztani az árfolyamot, és megfékezni a tőkekivonást. A központi bank kormányzója, Csou Hsziao-csuan ismétlődően azt nyilatkozza, hogy a folyamatos leértékelődésnek nincs alapja, azonban úgy tűnik, kevesen hallgatnak rá az országban. Egyedül 2015 utolsó negyedévében a nettó tőkekivonás mértéke 367 milliárd dollárt tett ki.
A Kínán belüli bizalomcsökkenés azonban nem vette el a Nyugat – és különösen Európa – kedvét attól, hogy jelentősen erősítse a jüant. Egyértelműen politikai döntés született akkor, amikor az IMF decemberben bejelentette, hogy a jüan bekerül az IMF különleges lehívási jogok (SDR) nevű valutakosarába – amely a szervezet tartalék- és hitelezési eszköze – a dollár, a font, az euró és a jen mellé.
Csak kevesen állítanák azt, hogy a jüan teljesíti az SDR-valutakosárba való bekerüléshez szükséges kritériumokat. A jüan ugyanis nem váltható át szabadon, és korlátozottan lehet hozzájutni külföldön és Kínában is. A kínai bankok csak néhány külföldi leánya nyújt jüanalapú számlákat, és csupán meghatározott befektetők vásárolhatnak Kínában jüanhoz kötött adósságeszközöket. Természetesen a kínai deviza a kereskedelmi statisztikákban szép adatokat tud felmutatni. A SWIFT nemzetközi pénzügyi hálózat adatai szerint a jüan a második leggyakrabban használt deviza a kereskedelmi finanszírozásban. Ezzel megelőzi az eurót. Az adatokat azonban jelentősen feltornázzák a Hongkonggal való tranzakciók: a nemzetközi kereskedelmi fizetések mintegy 70 százalékát teszi ki a jüan.
A kínai fizetőeszköz SDR-kosárba való felvétele nagyrészt annak köszönhető, hogy az USA engedett Európának. Az USA éveken át azzal érvelt, hogy a jüant csak akkor szabad felvenni az SDR-be, ha Kína megnyitja tőkeforgalmát, hagyja szabadon lebegni a jüan árfolyamát, és megfelelő szintű függetlenséget élvez a központi bank. Ebből egyik sem következett be. Miután azonban Kína Európa támogatását élvezve létrehozta az Ázsiai Infrastrukturális Bankot, az USA felhagyott ellenkezésével. Elvégre is, az SDR-valutakosár kis szerepet tölt be a globális pénzügyekben, valamint a jüan felvétele elenyésző ár volt azért, hogy Kínát továbbra is a Bretton Woods-i intézményekben tartsák.
Európa jüanbefektetései azonban jóval túlmutatnak a politikai szimbólumon. A kontinens vezetői nagy támogatói a kínai pénz nemzetköziesítésének, illetve az olyan reformszellemű döntéshozók, mint a kínai jegybankelnök törekvéseinek. Az SDR-felvétel a remények szerint ösztönözni fogja Kínát arra, hogy tovább liberalizálja tőkeforgalmát.
Az európai kormányok és központi bankok emellett aktívan dolgoznak azon, hogy a jüan egy életképes tartalékvalutává váljon, s növelni tudják a Kínával folytatott kereskedelem mértékét. A kontinens legtöbb központi bankja szerepelteti portfóliójában a kínai devizát, vagy fontolgatja ennek meglépését. 2013 októberében a kínai jegybank és az EKB 45 milliárd euró névértékű devizacsere-megállapodást kötött, amely a legnagyobb ilyen megállapodás Kína számára Ázsián kívül.
A jüan tartalékvaluta szerepének erősítésével Európa azt reméli, hogy így támogatni tudja a Kínán belüli liberalizációs folyamatokat, és ezzel elősegíti, hogy az ország azon világhatalmak közé kerüljön, amelyek a globális monetáris kérdésekről döntenek. Sajnos azonban ezt egy olyan időszakban teszi, amikor a jüant spekulatív támadások érik, és a kínaiak körében bizalomvesztés tapasztalható. Európa törekvése sikerrel járhat, de szinte biztos, hogy kudarcba fullad akkor, ha Kína nem teszi még inkább hozzáférhetővé a valutáját, és nem nyitja meg jobban a piacát.
Copyright: Project Syndicate, 2016www.project-syndicate.org
