A klímaváltozás globális témává válása óta eltelt három évtized jó részében a kormányzatok optimistán azt feltételezték, hogy a zöld átalakulás idővel önmagától megtörténik, mivel a fosszilis üzemanyagok árának emelkedése a fogyasztókat a karbonszegényebb alternatívák felé tereli majd. Úgy vélték, hogy az átalakulást akadályozó tényezők a termelés oldalán állnak fenn, miután az olajmezők kiaknázására vonatkozó beruházások busás haszna még nagyobb mértékű kitermelést idéz elő.
Mára megfordult a helyzet. Miután az olajárak a hordónkénti 40 dolláros szintre zuhantak, nincs szükség arra, hogy a kormányzatok a beruházások leállítását kérjék az érintett vállalatoktól. Most az egyenlet fogyasztói oldalán jelentkeznek kihívások. Azzal, hogy az üzemanyagárak ilyen alacsonyak, mit lehetne tenni azért, hogy megváltozzanak a fogyasztói szokások?
Abban szinte teljes az egyetértés, hogy senkinek sem kedvez a veszélyes mértékű felmelegedés. Az egyes országoknak azonban más-más az érdekük, attól függően, hogy olajexportőr vagy -importőr országok-e, illetve, hogy mennyire fejlettek. Az olajtermelő országoknak át kellene gondolniuk, hogy vajon a csökkenő emissziós küszöbértékek ismeretében készleteik továbbra is gazdaságos jövőképet garantálnak-e majd. Olyan országok, mint Szaúd-Arábia, Irak és Irán – ahol jelentősek és olcsón kiaknázhatók a készletek – valószínűleg még egy ideig folytatják a termelést. A kevésbé jelentős olajkészletekkel rendelkező országoknak azonban gazdasági reformokat kell bevezetniük, és le kell építeniük a különböző szubvenciókat.
A másik oldalon pedig az olajimportőr fejlett országok állnak. Ezen országoknak – amelyek már bizonyították, hogy meg tudnak birkózni a 100 dolláros vagy annál drágább hordónkénti olajárral is – pedig egyértelműen nincs szükségük olcsó energiára ahhoz, hogy a gazdaságuk megfelelő ütemben növekedjen. Emiatt a mostani időszak megfelelő pillanatot nyújt a karbonadó bevezetésére, hogy az olcsó olajárak miatt keletkező pénzeső ne a benzinkutakhoz szivárogjon vissza. Ezen országoknak félre kell tenniük minden olyan illúziót, hogy most rátaláltak a „fekete aranyra”. Ki kell élvezniük az olcsó olajból fakadó, rövid távú kedvező hatásokat, és olyan intézkedéseket kell most hozniuk, amelyek az infrastrukturális beruházásokat a változó technológiához igazítják.
Néha úgy tűnhet, hogy sosincs megfelelő időpont a klímavédelmi intézkedések alkalmazására. Amikor a növekedés erős, akkor az emberek azt kérik a kormányoktól, hogy ne veszélyeztessék a fellendülést. Amikor a növekedés gyenge, akkor pedig az emberek azt kérdezik, hogy a klímavédelem hívei miként vehetnek fontolóra olyan intézkedéseket, amelyek tovább rontanak a helyzeten.
Valószínűleg sosem lesz egy tökéletes pillanat az új klímavédelmi intézkedések bevezetésére. A hosszú távú problémák hosszú távú hatásokkal járó intézkedéseket igényelnek. Ezeket az intézkedéseket nem lehet állandóan módosítani az éppen változó helyzethez. Ha ez történne, akkor csak tovább erősödne a volatilitás. Ez lenne az, ami igazán ártana a növekedésnek. A jelen pillanat ugyanolyan megfelelő időpont a cselekvésre, mint bármely más időpont.
Cselekedni is kell, és nem szabad azt hinni, hogy a szükséges átalakulás gördülékenyen zajlik majd le. A technológiai változások az alkotó rombolás viharát idézik elő, aminek sokan lesznek a vesztesei. Nyertesek is lesznek azonban, ahogy az új technológia új üzleti lehetőségeket termet. Azok a kormányzatok, amelyek a status quót próbálják védeni, nemcsak a klímaváltozás elleni küzdelemben buknak el, hanem a szociális kiadások emelkedését is okozzák, mivel nem tudják a reform által megteremtett gazdasági lehetőségeket kiaknázni.
A klímavédelmi politikának biztos alapokon állónak és következetesnek kell lennie. Ezen intézkedéseknek elő kell segíteniük a változásokat, és nem feltartóztatni. Amint a befektetők látják, hogy a fosszilis üzemanyagokban rejlő üzlet kifulladt, a kormányzatoknak hagyniuk kell, hogy az ennek következtében történő tőke-újraelosztás hatásai érvényesüljenek. Ez egy göröngyös út lesz, azonban nincs más választás. A gazdasági és technológiai alkalmazkodás, változás finomhangolására való törekvés ugyanolyan haszontalan lenne, mint a kőolaj árának szabályozása.
Copyright: Project Syndicate, 2016www.project-syndicate.org
