Roubini: A populisták és a termelékenység
A 2008-ban kitört globális válság óta igen lassan növekszik a termelékenység a fejlett gazdaságokban – az USA-ban, Európában és Japánban – az előző évtizedekhez képest is. Ez azonban ellentmond annak a Szilícium-völgyben és más globális technológiai központokban uralkodó nézetnek, miszerint az innováció új aranykorába léptünk, ami erőteljesen fokozza a termelékenység növekedését, és komoly fejlődést eredményez abban, ahogy élünk és dolgozunk. Miért nem látszanak akkor ezek a kedvező hatások?
Legalább hat területen nyilvánvaló, hogy áttörést jelentő innovációk történtek.
1. energiatechnológia (például a fosszilis üzemanyagok új formái – mint a palagáz és palaolaj –, valamint az alternatív energiaforrások – mint a nap- és szélenergia –, a tárolási technológiák és az okos hálózatok),
2. biotechnológia (például génterápia, őssejtkutatások és a big data használata az egészségügyi ellátások költségeinek radikális csökkentésére, az emberek minél tovább tartó és egészségesebb életének elősegítésére),
3. információs technológiák (például a Web 2.0/3.0, a közösségi média, az új alkalmazások, a dolgok internete, a big data, a felhőalapú számítástechnika, a mesterséges intelligencia és a virtuális valóságot megteremtő eszközök),
4. feldolgozóipari technológiák (például robotok, automatizálás, 3D-nyomtatás),
5. pénzügyi technológiák (amelyek átfogó területek forradalmasítását ígérik a fizetési rendszerektől a hitelezésen át a biztosítási szolgáltatásokig és az eszközkihelyezésekig),
6. védelmi technológiák (például a drónok és egyéb fejlett fegyverrendszerek alkalmazása).
Talány, hogy ezek az innovációk makroszinten miért nem vezettek a termelékenység növekedésének kimutatható erősödéséhez. Van néhány lehetséges magyarázat erre a jelenségre, amelyet a közgazdászok „termelékenységi rejtélynek” neveznek.
Először is, néhány „technológiai pesszimista” úgy véli, hogy a mostani innovációk gazdasági hatása elhalványul az első és a második ipari forradalom nagy találmányainak (gőzgép, villamosság, vezetékes víz, antibiotikumok) hatásai mögött. Ahogy azonban Joel Mokyr gazdaságtörténész állítja, nehezen lehet technológiai pesszimistának lenni, ha figyelembe vesszük a széles körben már elterjedt innovációkat, illetve a következő évtizedekben várhatóan megjelenő új találmányokat.
A második magyarázat az, hogy figyelmen kívül hagytuk a tényleges kibocsátást és azzel együtt a termelékenységi növekedést. Az új, információintenzív termékeket és szolgáltatásokat igen nehezen lehet mérni, illetve költségeik gyorsabban csökkenhetnek annál, hogy a standard metódusokkal mérni lehessen őket. Ha ez igaz, akkor azt kellene mondanunk, hogy a termelékenység növekedésének nem megfelelő mérése jelenleg nagyobb mértékű, mint a technológiai innovációk elmúlt évtizedeiben.
Eddig azonban nem került elő meggyőző empirikus bizonyíték arra, hogy ez lenne a helyzet. Mégis néhány közgazdász úgy véli, hogy nem megfelelően mérjük az olcsóbb szoftverek okozta kibocsátást és az internettel kapcsolatos ingyenes megoldások jelentős hasznát. Valójában az internetes keresőmotorok és a mindenütt jelen lévő alkalmazások világában szinte mindig egy gombnyomásnyira van az a tudás, amely életünket könnyebbé és produktívabbá teszi.
A harmadik magyarázat szerint az innovációk és a termelékenység növekedése között mindig van egy kis időbeli eltérés. Az első internetes forradalom idején a termelékenység növekedésének a technológiai szektorban kezdődő gyorsulása csak sok évvel később terjedt át a teljes gazdaságra, ahogy az új digitális eszközök üzleti és lakossági célú alkalmazásait a technológiai szektoron kívüli ágazatokban is alkalmazni kezdték a termékek gyártása és szolgáltatások nyújtása terén. Jelenleg is időbe telik majd, mire az új technológiák elterjedté válnak, és a termelékenység növekedésének mérhető gyorsulását okozzák.
A negyedik lehetséges magyarázat: a potenciális növekedés és a termelékenység növekedése visszaesett a pénzügyi válság óta. A népesség a legtöbb fejlett államban és néhány feltörekvő gazdaságban tapasztalható elöregedése, párhuzamosan a tőkébe történő alacsonyabb beruházási szinttel, alacsonyabb trendnövekedést váltott ki. (A Larry Summers által kidolgozott elhúzódó stagnálás elmélete egybevág ezzel a visszaeséssel.)
Egy másik magyarázat a közgazdászok által hiszterézisnek nevezett jelenséget hangsúlyozza: a tartós ciklikus lejtmenet vagy a gyenge élénkülés két okból is csökkentheti a potenciális növekedést. Először is: ha a munkavállalók túl hosszú ideig maradnak állás nélkül, akkor gyengül szakismeretük, humán tőkéjük, másodszor, miután a technológiai innovációk az új tőkejavakhoz kötődnek, az alacsonyabb szintű beruházások tartósan alacsonyabb termelékenységi növekedést idéznek elő.
A valóság az, hogy nem tudjuk biztosan, mi áll a termelékenységi rejtély mögött, és azt sem, hogy ez átmeneti jelenség-e. Nagy valószínűséggel minden magyarázatban van némi igazság. Ha azonban a termelékenység növekedése továbbra is gyenge marad – és vele együtt a bérek és az életszínvonal is csak mérsékelten emelkednek –, akkor várhatóan erősödni fog az utóbbi időben tapasztalható populista válaszreakció a szabadkereskedelemre, a globalizációra, a bevándorlásra és a piaci alapú intézkedésekre. Ebből adódóan a fejlett gazdaságoknak döntő fontosságú, hogy a termelékenység növekedési lassulásának okait kezeljék, még azelőtt, hogy azok veszélyeztetnék a társadalmi és politikai stabilitást.
Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org
