A politika természetéhez tartozik, hogy bizonyos ügyekről egy ideig nem vesz tudomást más irányú fontos elfoglaltságai miatt, majd a dolog hirtelen napirendre kerül, sőt prioritássá válik. Ilyen lett most a bérszint és a foglalkoztatás ügye.
Ha van probléma, amelynek a bekövetkeztét előre láthattuk, az pontosan ez. Már látszott, hogy demográfiai okokból, a külföldi munkavállalás gyorsulása és a közmunkaprogram következtében hamar lecsökken a munkanélküliség, sőt minőségi, majd mennyiségi munkaerőhiány léphet fel – a nyomott magyar bérszint mellett. Az érdekképviseleti szervezetek és az elemzők mind erősebb kritikáját először elhárította a politika azzal, hogy az olcsó munkaerő a gazdaság egyik nagy versenyelőnye, foglalkoztatási adataink pedig tiszteletet érdemelnek. Most végre fordulat állt be: a kormányzat nagy minimálbér-emelésre és a munkaadói járulékok négy százalékpontos csökkenésére készül, újabb hasonló intézkedéseket is kilátásba helyezve a következő évekre.
Mondhatnánk, hogy a szakmai szervezetek figyelemfelhívó munkája eredményre vezetett. De még egyszerűbben szólva: nincs már messze a következő általános választás. A hangulatjavító béremelés nem lenne új ötlet. Az első Orbán-ciklus második felében esett meg, hogy a kabinet váratlanul nagymértékű (a szakszervezetek által kértnél nagyobb) minimálbéremelést jelentett be. Később ezzel, szociális érzékenységének kézzelfogható jeleként, sokat büszkélkedtek. Hogy most készültek-e alapos hatástanulmányok, azt nem tudni. Az akkori döntésre viszont némi rálátásom volt: hát nem sok ceruza kopott el a gazdasági háttérszámításokban.
A legtöbben a minimálbér emelését a kisemberek érdekét szolgáló intézkedésnek tekintik. Népszerű a tb-rendszer fenntartását szolgáló járulékok mérséklése is – hacsak az ember nem kezd el gondolkodni az egészségügy és állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságának összefüggéseiről. Az ilyen ügy gazdaságpolitikai megítélése az arányokon múlik. Tizenöt százalékos minimálbér-emelés akkor is komoly summa, ha nő a fogyasztói árindex, vagyis a nominális növekedés egy részéből lesz csak reálbér-emelkedés. Jelenleg azonban (még egy kis ideig) alig változik az árszint.
A tavalyi hatszázalékos országos nominális bérnövelés lényegében ugyanakkora reálbér-emelkedést eredményezett, látszik is a hatása a lakossági fogyasztási adatokban. A termelői árak szintje mérséklődött, ami azt is jelenti, hogy a tavalyi és az idei bérnövekedés – amelyet akkor nem fűtött nagy minimálbér-emelő intézkedés – rontja a vállalkozások nyereségességét: egy fontos termelési tényező hirtelen sokkal többe került, átháríthatatlanul. A most tervezett nagyarányú és nem is egyszeri korrekciónak szánt minimálbér-emelés bajba sodorhat olyan cégeket, amelyeknél viszonylag nagy a bérhányad, vagy nem túl magas a nyereségráta. Jellemzően ilyenek a hazai kkv-k. Ezeknél az egy alkalmazottra jutó hozzáadott érték harmada a nagyvállalatokénak. A nagyvállalatoknál csekély a minimálbér-emelés közvetlen hatása (kevesebb a minimálbéres), és az emelkedő bérköltség kigazdálkodása sem nagy gond. Nem így a kisebb cégeknél, náluk a járulékteher mérséklésével is nőhet a csődveszély.
Ha a politika a csődöket el akarja kerülni, újabb célzott támogatásra lehet szükség. Sajnos a világkonjunktúra mostani romlása idején nem vehetjük készpénznek, hogy a következő hat évben (amiről ma a terv szól) töretlen fejlődést élünk meg, és forrás teremtődik mindenre: kellő mértékű állami és társadalombiztosítási bevételekre, vállalati profitokra, szépen hízó bérekre. Ha volt is bérügyekben gazdasági háttérelemzés, vastagon fogott a ceruza.
