Mennyire egészséges a globális pénzügyi rendszer?
Az elmúlt hetekben az Atlanti-óceán mindkét partján a politikai döntéshozók megerősítették, hogy a pénzügyi rendszer erős és stabil. Az amerikai Fed júniusban azt közölte, hogy az összes amerikai bank átment az éves stresszteszten. Továbbá a Fed elnöke, Janet Yellen arra utalt, hogy feltehetően nem következik be egy újabb pénzügyi válság „az életünk során”. A Pénzügyi Stabilitási Tanács (Financial Stability Board, FSB) – mely az egyes országokban alkalmazott szabályozási gyakorlatokat követi figyelemmel annak érdekében, hogy azok megfeleljenek a globális szinten lefektetett standardoknak – azt állapította meg a G20-ak vezetőinek írt levelében, hogy megszűnőben vannak „az árnyékbankrendszer toxikus formái”.
Egyszóval a globális pénzügyi rendszer megtámasztását célzó jelenlegi intézkedések kétségtelenül beváltak, különösen ami a tőketartalékok erősítését és a banki mérlegek kitisztítását illeti a bankrendszer fontos részeiben. A politikai döntéshozók mostani megnyilatkozásai megnyugtathatják azokat, akik amiatt aggódtak, hogy nem történtek elégséges intézkedések a rendszerszintű pénzügyi kockázatok csökkentésére és annak biztosítására, hogy a bankok szolgálják a reálgazdaságot, és ne annak prosperálását fenyegessék.
Mégis túl korai lenne, ha azt állapítanánk meg, hogy az egész pénzügyi rendszer állapota egészséges.
Európa bizonyos részein a bankrendszer megerősítése terén további erőfeszítésekre van szükség. Ezenkívül még fontosabb azt figyelembe venni, hogy a pénzügyi kockázatok továbbra is átszivárognak a nem banki tevékenységekbe.
Miután 2007–2008-ban a felelőtlen kockázatvállalás egy több éven át tartó válságba sodorta a világgazdaságot, a fejlett gazdaságok felügyeleti hatóságai és jegybankjai jelentős erőfeszítéseket tettek a pénzügyi rendszer megerősítése érdekében. Kiemelten a bankokra fókuszáltak, amelyek azóta megerősítették a kockázatcsökkentő tőketartalékaikat, kitisztították mérlegeiket, növelték a likviditást, erősítették a transzparenciát, valamint csökkentették a magas kockázatú tevékenységeket, illetve részben átalakították a belső ösztönző rendszereiket, hogy ne bátorítsák a felelőtlen pénzügyi megoldásokat. Továbbá a bajba került és bedőlt bankok szanálási folyamatai is javultak.
Ráadásul a bankszektor erősítése érdekében a döntéshozók előrelépést értek el a derivatív piacok standardizálása terén, és erősebbé, átláthatóbbá tették őket, ami szintén csökkenti annak kockázatát, hogy az adófizetők pénzéből felelőtlen pénzügyi intézményeket kelljen megmenteni. Ezeken kívül a fizetések és elszámolások rendszerét is biztonságosabbá tették, ami csökkentette a gazdasági tevékenységek „hirtelen leállásának” veszélyét. Biztató azt látni, hogy az egyes országok hatóságai hogyan koordinálják erőfeszítéseiket az FSB irányítása alatt.
A jobb koordináció csökkentette a szabályozási döntőbíráskodás kockázatát, s kezelte azt a veszélyt, hogy a bankok – ahogy azt az angol jegybank korábbi elnöke, Mervyn King frappánsan megjegyezte – „életükben nemzetköziek, halálukban nemzetiek”.
Ám túl korai lenne még győzelemről beszélni. Habár az FSB a pénzügyi rendszert „biztonságosabbnak, egyszerűbbnek és tisztességesebbnek” tartja, elismeri azt is, hogy „ha nem kezelik a keletkező kockázatokat, akkor azok alááshatják a G20-ak célját az erős, fenntartható és kiegyensúlyozott növekedésre vonatkozóan”. A globális tőkepiacok megfigyelőjeként, illetve szereplőjeként három ilyen kockázatot látok.
Először is, a körültekintőbben szabályozott bankok – önkéntesen vagy más módon – felszámolták bizonyos tevékenységeiket. Helyükre olyan nem banki szereplők kerültek, amelyekre nem vonatkoznak ugyanolyan felügyeleti és szabályozási előírások.
Másodsorban, a nem banki rendszerek bizonyos szegmensei a „likviditási illúzió” állapotában vannak. Bizonyos termékek túlzott mértékű likviditást ígérnek az ügyfeleknek bizonyos szegmensekben, mint például a magas hozamú és feltörekvő piacú vállalati kötvényeknél, amelyek különösen sérülékenyek a piaci volatilitással szemben. Ezzel egyidejűleg a tőzsdén kereskedett alapok elszaporodtak, miközben a pénzügyi közvetítők összezsugorodtak a nagyobb és komplexebb végfelhasználókhoz képest.
Harmadrészt, a technológiai diszrupció a pénzügyi rendszerben még nem fejtette ki teljes hatását a big data, a mesterséges intelligencia, a mobilitás terén elért újítások révén, ami már egyre több hagyományos szektort forgat fel. Továbbá a már elterjedt fintech tevékenységek nem megfelelően vannak szabályozva.
Várhatóan nem a bankrendszerből fog kiindulni egy újabb olyan rendszerszintű pénzügyi válság, mely világszerte fenyegetést jelent a növekedésre és a gazdasági prosperitásra. Korai lenne azonban azt állítani, hogy a pénzügyi rendszert fenyegető összes kockázatot kezeltük.
Miután a kockázatok formái megváltoztak – illetve kikerültek a bankrendszerből –, a szabályozó és felügyeleti hatóságoknak fokozniuk kell erőfeszítéseiket, és a bankszektoron kívüli területekre is ki kell terjeszteniük a figyelmüket. Elvégre is, ahogy azt Greg Ip, a Wall Street Journal újságírója fogalmazta meg 2015-ben: „a gazdaságban meglévő kockázatok megszüntetése ahhoz hasonlítható, amikor egy ponton benyomjuk a vízágyat: a kockázatok gyakran máshol bukkannak fel. Ez történik a válság óta a pénzügyi rendszer biztonságosabbá tételét célzó erőfeszítésekkel is”.
Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org
