A költségvetési rend helyreállítása az USA-ban
Az elmúlt években az amerikai kormányzat számos lényeges gazdaságpolitikai döntést hozott. A 2017-es adóreform, a Mexikóval és Kanadával megkötött kereskedelmi egyezmény (USMCA), a Kínával aláírt részleges kereskedelmi megállapodás és a különböző szabályozási reformok mind szükségesek a gazdasági növekedés újjáélesztésére, erősítésére. Eljött azonban az ideje, hogy megtegyen egy újabb lényeges szakpolitikai lépést: kiigazítsa a költségvetési politika pályáját.
A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) alap-előrejelzése szerint a következő években az állami kiadások mértéke jóval meghaladja az állami bevételek szintjét.
Ennek következtében pedig elszabadul az államháztartási hiány: az államadósság mértéke 2049-re a GDP 144 százalékára emelkedik. A CBO alternatív költségvetési szcenáriója ennél is több, 219 százalékos államadóssággal számol 2049-re. Ilyen magas adósságszintre még nem volt példa Amerikában.
A korábbi időszakokkal szemben, amikor a költségvetési hiány mértéke csökkent a deficit hasonló elszabadulása után, a friss CBO-előrejelzés nem mutat ki hasonló visszarendeződést. A jelentős mértékű hiány fontos állami programokat fog kiszorítani a költségvetésből, például infrastrukturális beruházásokat. Az adósságszolgálat egyre nagyobb hányadát teszi majd ki az állami kiadásoknak, és a magas adósság valószínűleg jobban fogja emelni a kamatokat annál, mint amire a CBO számít. Mindez egy gazdaságilag veszélyes adósságspirálhoz vezethet el.
Ennek azonban nem kell feltétlen így történnie.
A költségvetési konszolidációt lehetővé tévő, a költekezésre vonatkozó – a GDP arányában meghatározott – küszöbszint évente 0,1 százalékponttal való csökkentése az állami kiadásoknak a GDP-hez viszonyított arányát a jelenlegi 20,7 százalékról 2049-re 19,5 százalékra viheti le.
Ez a fokozatos csökkentés semmilyen értelemben nem jelent megszorítást. Az állami kiadások a GDP-növekedési rátához képest valamivel kisebb ütemben nőnének, ami idővel alacsonyabb deficithez vezetne. Ennek a költségvetési pályának nem lenne negatív hatása a GDP-re. A CBO számításai szerint egy ilyen kiadási plafon magasabb GDP-növekedést és egy főre vetítve több jövedelmet eredményezne az elszálló deficitre vonatkozó CBO-előrejelzésekhez képest.
Ezt a célt úgy lehetne elérni, ha a jövőbeli kiadásoknak a GDP-hez viszonyított aránya jóval alacsonyabb lenne, mint amit a CBO a jelenlegi költségvetési politika alapján előre jelez.
Néhány közgazdász – mint Jason Furman (Harvard Egyetem) – olyan költségvetési reform mellett érvel, amely növelné az automatikus stabilizátorok mértékét. Ezzel nem értek egyet. Igen, jó érvek vannak amellett, hogy a deficit automatikusan növekedjen a gazdasági válságok idején, majd csökkenjen a gazdasági fellendülések időszakában.
Az ilyen mozgások jellemzően stabilizálják a gazdaságot, és automatikusan jelentkeznek az olyan intézkedések hatására, mint a munkanélküliek kompenzálása vagy az adórendszer progresszívebbé tétele.
Az automatikus stabilizátorok azonban sok éve jól működnek. Számítások szerint az utóbbi időszakban mértékük majdnem ugyanakkora volt, mint az elmúlt fél évszázadban. Ha a reál-GDP (a kibocsátási rés emelkedésével) csökken a potenciális GDP-hez képest, a kiadások növekedése felgyorsul, és az adóbevételek növekedése szintén csökken, akkor nagyobb lesz a ciklikus deficit. 2000 és 2018 között a kibocsátási rés a deficit ciklikus komponensének 38 százalékát tette ki, ami körülbelül ugyanaz a szint, mint amely az 1969 és 2018 közötti öt évtizedben volt jellemző (36 százalék).
Az automatikus stabilizátorok erősítésének igazolására gyakran felhozott érv, hogy a monetáris politika már nem tudja elérni a szükséges hatást, mivel a zéróközeli kamatszintek gúzsba kötik. Jobb megoldás a monetáris politika javítására a szabályok alkalmazása, beleértve az előrevivő iránymutatásra vonatkozókat is, mint hogy megváltoztatjuk a fiskális politika automatikus stabilizátor komponensét, amikor a probléma másutt keresendő. Az amerikai költségvetést meg kell reformálni.
A probléma az, hogy a kiadások mértéke túl gyorsan fog nőni a bevételekhez képest, és nem pedig az, hogy a deficit túl mérsékelten reagál a gazdaság fellendülési és visszaesési szakaszaira. A fentiekben felvázolt reformjavaslat fokozatos fiskális konszolidációval fókuszálna a problémára, és még folyamatosabbá és kiszámíthatóbbá tenné a szakpolitikai folyamatokat. Ez gyorsítaná a GDP-növekedést, és egy ellenállóbb gazdaságot hozna létre.
Copyright: Project Syndicate, 2020
www.project-syndicate.org
