A klímaváltozás elleni sikeres fellépés
A klímaváltozással szembesülve korunk egyik legnagyobb fejlesztési kihívásának számít annak biztosítása, hogy a megújuló energiából biztos kínálat álljon rendelkezésre mindazok számára, akiknek szükségük van rá.
A nemzetközi közösségnek az a vállalása, hogy a globális felmelegedés 1,5–2 Celsius-fok alatt marad az iparosodás előtti szinthez képest, a bioenergia széles körű használatát, a szén-dioxid-leválasztást és -tárolást, valamint a földhasználathoz kapcsolódó emissziócsökkentési stratégiákat (például újraerdősítést és egyéb intézkedéseket) teszi szükségessé.
A probléma ezzel kapcsolatban az, hogy a lehetséges megoldásokat jellemzően csak a nemzetközi politikai színtér margóján vitatják meg, vagy még ott sem.
A szakértők pedig úgy értékelik, hogy a globális karbonbüdzsét – vagyis azon plusz szén-dioxid-mennyiséget, amelyet még kibocsáthatunk anélkül, hogy potenciálisan katasztrofális klímaváltozást idéznénk elő – tíz éven belül kimerítjük.
Ez azt jelenti, hogy sürgősen növelni kell a bioenergia, valamint a földhasználathoz kapcsolódó emissziócsökkentési megoldások használatát. Már rendelkezünk az ehhez szükséges tudományos alapokkal. Minél tovább késlekedünk azonban, annál nagyobb annak a veszélye, hogy ezek a módszerek már nem lesznek életképesek.
A megújuló energia a legjobb megoldás arra, hogy a klímaváltozás legpusztítóbb következményeit elhárítsuk. Az elmúlt hét évből hatban a megújulóenergia-kapacitások globális növekedési üteme meghaladta a nem megújuló energiáét.
Bár a nap- és szélenergia úttörőszerepet játszik a megújuló energiák között, azonban még mindig nem fedi le a globális keresletet.
Egy évtizeddel ezelőtt leginkább még a bioenergia tűnt olyan energiaforrásnak, amely megszüntetheti, vagy legalább csökkentheti a kínálati hiányt.
Az előretörése azonban két ok miatt megrekedt:
A trópusi erdőket és más döntő fontosságú ökoszisztémákat bioüzemanyag-termelő területekké alakították át, ami aztán új veszélyforrásokat hozott létre az élelmiszer- és vízhiány, a csökkenő biodiverzitás, a kimerülő földek és az elsivatagosodás problematikája terén.
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület augusztusban megjelent, a klímaváltozásról és a földhasználatról szóló jelentésében kimutatta, hogy a bioüzemanyag-termelés költségeinek és hasznának mérlegelésekor a két legfőbb tényezőnek a bioüzemanyag-termelés mértéke, illetve körülménye, kontextusa számít.
A nagy monokulturális bioüzemanyag-termelő farmok egyszerűen nem életképesek. Ugyanakkor azok a gazdaságok, amelyeket megfelelően helyeznek el, és teljesen integrálnak a földterületen található más tevékenységekbe, ökológiailag fenntarthatók lehetnek.
Ugyanilyen fontos az a kontextus, amelyben a bioüzemanyagok előállítása folyik. Ez magában foglalja a használt föld típusát, a termesztett növények fajtáit és a helyileg alkalmazott klímakezelési rendszereket.
A bioüzemanyag előállításához kapcsolódó költségek jelentősen csökkennek, ha a termelés korábban lepusztított termőföldön vagy olyan földterületeken zajlik, amelyek a fejlett mezőgazdasági és állattenyésztési technológiák révén feleslegessé váltak az élelmiszer-termelés számára.
Az 1,5 Celsius-fokos felmelegedés megakadályozására nagyjából 700 millió hektárnyi földterületen kellene bioenergia előállítására alkalmas növényeket termeszteni. Számos módja van annak, hogy a bioenergia-termelésnek ezt a szintjét elérhessük.
Például az élelmiszer-hulladék mennyiségének csökkentését szolgáló intézkedések 140 millió hektár földet tennének hozzáférhetővé. Továbbá abból a kétmilliárd hektárnyi földterületből is helyre lehetne állítani valamekkora részt, amely az utóbbi évtizedekben merült ki.
A bioenergia-termelés elakadásának másik oka, hogy az maga is szén-dioxidot termel. Ez folyamatos kihívás, hiszen a szén-dioxid leválasztása a mai napig vitatott eljárásnak számít. Egyszerűen nem tudjuk, milyen hosszú távú hatások következhetnek a szén-dioxid leválasztásából és föld alatti tárolásából.
De a magánszektor és különböző kutatók is olyan innovációkon dolgoznak, amelyek a technológia életképessé tételét célozzák. A kompresszált karbont például építőanyagként lehetne használni, ami jelentős változást idézne elő, ha az előállítását ipari szintű felhasználásra fokoznák.
Továbbá amíg a bioenergia-termeléshez használt hagyományos nyersanyagok – mint az akác, a cukornád, az édescirok, az erre a célra kezelt erdők és az állati eredetű hulladékok – fenntarthatósági kihívásokat jelentenek, addig az Oxfordi Egyetem kutatói nedvdús növényekkel kísérleteznek.
E növények szintén áttörést hozhatnak, különösen olyan népek számára, amelyeknek sok művelésre alkalmas, de száraz, értéktelen földterületük van. Számos ilyen közösségnek jelentős az energiaigénye, azonban a por- és homokviharok állandó fenyegetése miatt nagy nehézség lenne számukra a nap- és szélerőművek működtetése.
A Maliban található Garalóban például kisbirtokos gazdák hatszáz hektárnyi, korábban a nagy vízigényű gyapot termesztésére kijelölt területet használnak arra, hogy jatrophaolajjal lássanak el egy hibrid erőművet.
Svédországban az üzemanyagként használt biomassza (amelyet elsősorban az erre kijelölt erdőkben állítanak elő) 2017-ben 47 százalékos arányt ért el. Az ilyen és ehhez hasonló sikeres modellek példaként szolgálhatnak.
Végezetül azt is figyelembe kell venni, hogy a biztos energiakínálat épp olyan fontos, mint a termőföld megfelelő szintű kínálata. Ez különösen igaz lesz a következő évtizedekben, amikor a világ népessége várhatóan meghaladja a 9,7 milliárdot. Ugyanakkor ha a globális felmelegedés eléri a 3 Celsius-fokot, a klimatikus hatása szinte minden földhasználaton alapuló emissziócsökkentési megoldást haszontalanná tesz.
Ez azt jelenti, hogy most kell cselekednünk, ha meg akarjuk akadályozni földterület-erőforrásaink elvesztését. Határozottabb kormányzati intézkedésekre van szükség, hogy az élelmezési és energiaigényeket, valamint a környezetvédelmi szempontokat egyensúlyban tartsuk.
Megbocsáthatatlan mulasztás lenne, ha nem sikerülne kihasználni a rendelkezésünkre álló földalapú emissziócsökkentési lehetőségek teljes kapacitását. Ez súlyos következményekkel járna azokra az emberekre nézve, akik a legkevésbé tehetnek a klímaváltozásról.
A bioenergia és a földalapú emissziócsökkentés nem tekinthető csodafegyvernek, de valamennyi időt nyerhetünk vele, tehát a klímaváltozásra adott átfogó intézkedések részévé kell válnia. A következő évtized talán az utolsó esélyünk arra, hogy mindenki számára megfelelő célra használjuk a rendelkezésünkre álló földterületeket.
Copyright: Project Syndicate, 2020
www.project-syndicate.org
