Az Európai Unió jó válsága
Néhány hónappal ezelőtt úgy tűnt, hogy a koronavírus-járvány és a hozzá kapcsolódó gazdasági és pénzügyi válság akár fel is bomlaszthatja az Európai Uniót. A tagállamok lezárták határaikat, és elutasítottak mindenféle együttműködést, néhány tagország pedig akadályozta a létfontosságú orvosi felszerelések más EU-tagállamokba irányuló exportját.
Mostanra azonban a belső uniós határokat megnyitották, az orvosi eszközök szabadon áramlanak az EU-ban, és a tagállamok korábban nem látott intézkedésekben állapodtak meg a járvány okozta gazdasági károk kezelésére. Mi az oka ennek a látványos fordulatnak?
Az EU-t gyakran olyan unióként szokták leírni, amelyben a kis és közepes méretű országok nem képesek semmiben egyetérteni.
A koronavírus-járvány fő gazdasági és epidemiológiai indikátorainak alakulása azonban feltűnően hasonlóképpen történt az egyes tagországokban. Emiatt amikor alapvető szakpolitikai kérdésekről van szó, a tagországok már nem különböznek annyira.
Kezdjük a járványadatokkal. Való igaz, hogy a fertőzöttségi és halálozási arányok nagyban eltérnek az egyes országokban: Németországnak és a legtöbb északi és keleti tagállamnak e tekintetben sokkal jobbak a mutatói, mint Olaszországnak, Spanyolországnak és Franciaországnak.
Mégis, szinte az összes tagállamnak sikerült elég alacsony szinten stabilizálnia a fertőzöttség mértékét, a lokális járványgócokat ellenőrzésük alatt tudták tartani a kötelező szociális távolságtartási szabályokkal, amelyeket csak akkor vezettek ki, amikor a vírust már eléggé kontrollálták.
Az egyetlen kivétel Svédország, ahol a politikusok úgy döntöttek, hogy az állampolgárokra bízzák a szükséges elővigyázatossági lépések önkéntes betartását.
A járványadatok szerte Európában jóval egyezőbbek, mint az Egyesült Államok különböző tagállamai között.
Néhány keleti part menti állam, mint New York és New Jersey, az európai mintát követte:
a fertőzöttségi és halálozási adatok meredek emelkedésére válaszul szigorú távolságtartási, kijárást korlátozó szabályokat vezettek be, alacsony szinten stabilizálva a fertőzöttségi rátát.
Más államok – például Arizona, Kalifornia, Florida és Texas – azonban nem alkalmaztak szigorú szabályokat még akkor sem, amikor a fertőzöttségi adatok rekordmagas szintre emelkedtek.
Ez azt mutatja, hogy ezek a különbözőségek nem az intézményeken, hanem a preferenciákon múlnak. Elvégre is az USA-nak erős szövetségi szakintézménye (Járványellenőrzési és Megelőzési Központ – CDC) van, amely az egész ország számára iránymutatást tud adni.
Donald Trump elutasította a CDC ajánlásainak támogatását, valójában ő és adminisztrációjának más tagjai (beleértve Mike Pence alelnököt) a maszkviselés ellen érveltek. Az európai országokban azonban nem volt egy olyan „szövetségi” hatóság, amely sürgette volna az azonos szabályok követését.
Ehelyett a legtöbb tagállam vezetője ösztönösen azonos irányt követett, amelyet a legfrissebb tudományos ajánlásokra alapoztak. Az amerikai államok kormányzói nem ugyanazt az irányt követték az élesen eltérő politikai preferenciák, perspektívák miatt, amelyek kiterjednek a tudományba, szakértelembe vetett bizalom kérdésére is.
A makrogazdasági adatok hasonló képet mutatnak. A járvány előtt a munkanélküliség alacsonyabb volt, és egyenlőbben oszlott meg az USA-ban. Ez már nincs így. Májusban az amerikai munkanélküliség mértéke meghaladta a 13 százalékot. Ez csaknem a duplája az uniós átlagnak (6,7 százalék), amely alig emelkedett a válság alatt.
Ami még meglepőbb, hogy mennyire egyenlőtlenül oszlik meg a munkanélküliség az Egyesült Államokban. Például Nevadában a munkanélküliek aránya 25 százalék, ami a legmagasabb ráta az USA-ban, miközben Nebraskában csak mintegy 5 százalék. Ez hozzávetőleg a Görögország és Németország közötti különbséggel azonos.
Mégis, bármennyire eltérők is a munkanélküliség arányai az EU-ban, mindegyik tagállamnak sikerült elkerülnie a ráta nagymértékű emelkedését – ismét a perspektívák miatt. Mindegyik EU-tagállam a csökkentett munkaidő támogatásának kiterjesztése mellett döntött:
az állam fizet a cégeknek azért, hogy megtartsák a dolgozóikat, még akkor is, ha a termelés visszaesett.
A cél az volt, hogy a közepes és nagy ipari cégek megőrizhessék a speciális munkaerő-állományukat az átmeneti sokk ideje alatt is. Emiatt a cégek gyorsabban tudták folytatni a termelést, amint feloldották a korlátozásokat.
Természetesen ennek a rendszernek jókora hátránya van: olyan munkahelyeket támogathat, amelyeknek nincs hosszú távú jövőjük. A kérdés azonban nem az, hogy ez volt-e a legjobb szakpolitikai döntés. Ami számít, hogy minden EU-tagállam ugyanazt tette.
Az EU-szintű intézkedésekről már folynak a tárgyalások. Az ötszázmilliárd eurós újjáépítési alap létrehozására vonatkozó francia–német megállapodás nagy fordulat, mivel első alkalommal tenné lehetővé az EU-nak, hogy adósságot vegyen fel, és transzfereket nyújtson a legrászorultabb tagállamoknak.
Önmagában ez a megállapodás fontos előremutató lépés lenne, azonban nemcsak a súlyos helyzetre adott válasznak kellene tekinteni, hanem a közös értékek megnyilvánulásának is. Minden tragédiája ellenére a koronavírus-válság egy alapvető igazságot tárt fel az EU-ról: az uniót összefűző kötelékek jóval túlmutatnak a szerződéseken és a tagállamok saját érdekein.
Copyright: Project Syndicate, 2020
www.project-syndicate.org
