A járható útról…
A napokban – ha szabad így fogalmaznom – mérnökszemmel fontos hírre lettem figyelmes a sajtóban. György Lászlótól, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárától idéztek, aki a következőt mondta:
A koronavírus-járvány igazolta a 2010 óta követett kormányzati megközelítést, amely szerint amit csak lehet, érdemes itthon gyártani, hiszen ezzel az önellátási képességek megerősítése mellett a hazai munkahelyeket és a magyar családok megélhetését támogatjuk.
Örömmel olvastam a kormány magas rangú képviselőjének az álláspontját. Ezt mi a mérnöki kamarában teljes mértékben osztjuk, és többször is hangot adtunk annak a véleményünknek, hogy a magyar mérnöki szürkeállomány kiaknázása, a magyar mérnöki tehetség itthon történő kamatoztatása a patrióta gazdaságpolitika számára – az ország számára – a legjobb és leggyümölcsözőbb befektetés. Erről szeretnék szólni.
Először is: van egy biztos műszaki-mérnöki örökségünk, amely legalább két évszázada megmutatja ország és világ előtt a magyar mérnöki tudást az építészettől a gyógyszergyártásig számtalan területet felölve; ezeket fölsorolni is nehéz lenne most.
Van hosszú ideje magas színvonalon, a mindenkori követelményeknek megfelelően működő mérnökképzés Magyarországon, amely a kisebb-nagyobb hullámvölgyek, átszervezések mellett is értékteremtő, értékőrző mérnökgenerációkat nevelt föl; ők a derékhad, akikre mindig számítani lehet, és akik közmegbecsülést szerezve munkálkodnak a mindennapokban.
A mérnöki szakmák képviselőit a munka iránti alázat jellemzi, saját tudásuk megbecsülése, a megújuló-átalakuló igényekhez való alkalmazkodás.
Van egy erőteljes mérnöki gondolkodásmód, amely képes azonnal reagálni a nem hétköznapi eseményekre, például ahogy ez történt – emlékezhetünk rá – a vörösiszap-katasztrófa idején, vagy közelebbről a vírusjárvány nehéz, kezdeti időszakában.
Ez utóbbiban mutatkozott meg a mérnöki gondolkodásmódnak az alkotó szellemet tartalmazó eleme, amely az innovációban és az együttműködésben öltött testet: az orvosi műszerek gyártásában, például a lélegeztetőgépek megalkotásában.
Ezek a tartóelemek mind hasznosulnak a patrióta gazdaságban – ez a mérnöki tudás fizetődik ki, amikor munkahelyteremtésről, önellátási képességről beszélünk, vagyis egy kiszámítható és megbízható patrióta gazdaság létét tartjuk szem előtt.
Azt a gondolatot tehát, hogy amit csak lehet, gyártsunk itthon, használjuk hozzá a magunk tudását, alkotóerejét, régóta szorgalmazza a mérnöktársadalom. Meggyőződésem, hogy ez helyes, járható út. És mi mérnökök ebben a vonatkozásban is tesszük a dolgunkat – szenvedéllyel és elhivatottsággal, mert a mérnöki munkának állandó jelenléte van a gazdaságban.
És örömmel vesszük azt is, hogy ehhez a kormányzat megfelelő klímát, támogatási rendszert, ösztönzést kínál, amellyel, reményeim szerint, mind többen fognak élni.
Ma a legtöbbször hangoztatott fogalom az innováció, mondhatjuk, divatos, mindenhonnan ez köszön vissza. A legtöbb esetben joggal használható ez a kifejezés, gondoljunk csak arra, hogy a koronavírus-járvány idején a mérnöki innováció, a kutatás-fejlesztés milyen nagy értékhányaddal járult hozzá a gyógyításhoz, a járvány megfékezéséhez.
A mérnöki alkotókészség is leginkább az újban, a jobbításban találja meg az értelmét – ezt régóta hangsúlyozza a mérnöki kamara. Ám tisztában vagyunk azzal is, hogy nem versenyezhetünk a világ tudományos és gazdasági nagyhatalmaival, anyagi forrásaink hozzájuk mérten csekélyek.
Nincs illúziónk ebben a vonatkozásban, de többletértéket nyújthat patrióta gazdaságunknak a magyar mérnöki tudás, kreativitás, a mérnöki helytállás minősége, milyensége. Ezt kell megtanulni az egyetemeken, ezt kell megtanítani a felsőoktatásban, mert így ennek hatékonyságával, nagy értékhányaddal járulhatunk hozzá az ipar termelékenységéhez – versenyképessé válunk a világban, és mindazzal, amit létrehozunk, a magyar gazdaság gyarapodik majd.
Ezt tartjuk járható útnak. Valóban: amit csak lehet, gyártsunk itthon, tartsuk meg és aknázzuk ki a magunk számára a mi alkotóerőnkben meglévő lehetőséget!
