Lassan kezd kézzelfoghatóvá válni az Egyesült Arab Emírségek és Izrael közötti, augusztus 13-án bejelentett politikai megállapodás tartalma. A két ország közötti békülésnek hosszú távú politikai következményei lesznek (gondoljunk csak az együttműködésre az Iránnal vagy a dzsihadista csoportokkal szemben, esetleg a palesztin kérdésre), ám a gazdasági dimenzió sem elhanyagolható. Sőt, a kétoldalú volumenének növelése és a befektetések ösztönzése legalább annyira fontos motiváció, mint a politikaiak.
A közel-keleti regionális gazdaság egyik legfontosabb jellemzője a térségbeli államok közötti kapcsolatok korlátozottsága. A jelenség a politikai feszültségeken túl a nemzetgazdaságok szerkezetére vezethető vissza:
a legtöbb országot az egy iparágra (jellemzően az olaj- és gázexportra) való szakosodás jellemzi, a szolgáltató szektor fejletlen, az államokat uraló rezsimek pedig elsősorban az elitek és a hadsereg igényeit kielégítő gazdaságpolitikát folytatnak.
A külső kapcsolatokban nem a szomszédok, hanem a korábbi gyarmattartók (elsősorban Nagy-Britannia és Franciaország) és az energiaéhes kelet- és dél-ázsiai gazdaságok dominálnak. A regionális gazdaság integrációjának felületessége miatt a Közel-Kelet világgazdasági érdekérvényesítő potenciálja és versenyképessége is korlátozott maradt.
Ennek következményeként a térségben egyik ország sem tudja betölteni azt a többieket maga után húzó magállami szerepet, amelyet például Németország tölt be Közép-Európában. Törökország, Irán vagy éppen Egyiptom mind gazdasági kihívásokkal néz szembe, ráadásul a velük való szoros együttműködés politikailag sokak számára vállalhatatlan. Izrael magas hozzáadott értékű termelésével és világgazdasági integrációjával tökéletes lenne a szerepre, de eddig a palesztin kérdés megoldatlansága miatt nem volt lehetőség a vele való együttműködésre. Pedig az ebben rejlő potenciált az öböl monarchiái már régóta látják:
a szaúdi hercegek vagy a katari befektetők eddig is tudták, hogy ha a 2000-es évek olajár-növekedésének következtében létrejött hatalmas tőkeállomány találkozna az izraeli technológiával, az alapjaiban írhatná újra a térség gazdaságát.
A két fél legalábbis ebben reménykedik. Miután az Egyesült Arab Emírségek és Izrael is megnyitotta a két társadalom közötti kommunikációt a telefonvonalak és az internetcímek elérhetővé tételével és a közvetlen légi járatok beindításával, a kormányok aktívan tárgyalni kezdtek a gazdasági együttműködésről.
Az izraeli gazdasági minisztérium becslése szerint az éves kereskedelem mértéke a jelenlegi 300 ezer dollárról 300-500 millió dollárra emelkedhet rövid távon, aztán dinamikusan növekedhet tovább.
A kormány 350 millió dolláros befektetésre számít az Emírségek részéről elsősorban az orvosi műszerek, a pénzügyi technológia, a telekommunikáció és a kiberiparágak területén. A másik oldalról az emírségi ingatlanszektor, az energiapiac és a pénzügyi szolgáltató szektor lehet vonzó az izraeli befektetőknek. A potenciál tehát hatalmas, nem véletlenül hangoztatják a két ország vezetői, hogy Egyiptommal és Jordániával szemben az Emírségekkel nemcsak hideg béke, hanem szoros partneri viszony is kialakulhat. Mindennek nemcsak bilaterális, hanem regionális hatásai is lesznek. Egyrészt az Emírségek a régió egyik pénzügyi központja, amelyhez számos arab, török és iráni vállalat kapcsolódik.
Ha közvetlenül nem is, Izrael közvetetten velük is szorosabb viszonyba kerülhet anélkül, hogy hivatalos kapcsolatokat létesítene harmadik államokkal. Másrészt, ha sikeres lesz az együttműködés, más országok is követhetik az Egyesült Arab Emírségeket. Ez nem biztos, hogy egyik napról a másikra történik, hiszen egyelőre mindenki kicsit kivár, megnézi a megállapodás következményeit. Több kormány (például Bahrein vagy Szaúd-Arábia) jogosan tarthat attól, hogy számára a politikai ár túl nagy, nem minden országot jellemez ugyanis olyan mértékű belpolitikai stabilitás, mint az Emírségeket. Ettől függetlenül a formális gazdaságon kívül vagy akár emírségi közvetítéssel kapcsolatba léphetnek Izraellel. Így tehát ha nem is hoz fordulópontot a megegyezés a palesztin–izraeli békefolyamatban vagy például az Iránnal szembeni együttműködésben, gazdaságilag valószínűleg meghatározó fontosságú lesz.
