Hamarosan új időszámítás köszönt be Németország életében, hiszen a közelgő szeptemberi választás egyben a Merkel-korszak végét is jelenti.

Emellett most dőlhet el, hogy Németország felzárkózik-e vagy folytatja a leszakadást.

A 2017-es választások óta nagyon sok minden változott, egyvalami azonban nem: a német gazdaság strukturális problémái. Erre a legjobb példa a mindig erős német ipar, amely 2018 közepe óta egyre jelentősebb válságokat él meg. Azóta a német gazdaság elkezdett lecsúszni az eurózóna gazdasági teljesítményéhez képest, és csak a válságra adott fiskális reakció tudta megállítani. 

Fotó: Shutterstock

Ez azonban tüneti kezelés, a strukturális kihívások továbbra is jelen vannak. Bármilyen nemzetközi versenyképességi rangsort vizsgálunk, a német gazdaság a legjobb esetben is stagnált, de leginkább leszakadt 2017 óta. 

A hagyományos, fizikai infrastruktúrába történő állami befektetés túl csekély, így folyamatosan amortizálódik.

A beruházások bővülése szignifikánsan elmarad az eurózóna átlagától. A digitális infrastruktúrában még ennél is nagyobb a német lemaradás, a társadalom digitális felkészültségéről nem is beszélve.

Nem meglepő tehát, hogy a soron következő választás egyik kulcskérdése és kampánytémája a gazdaság strukturális átalakítása, a gazdaságpolitika megreformálása. A koronavírus és az arra adott német költségvetési reakció bebizonyította, hogy a választók a korábban gondoltnál jóval elfogadóbbak egy laza, költekezőbb költségvetéssel. Márpedig a digitális infrastruktúra, az oktatás, az e-kormányzás vagy a szolgáltatások felzárkóztatása komoly költségeket emészthetnek fel a jövőben. A versengő pártok szinte mindegyike tehát hasonló vonalon gondolkozik: klímaváltozás, demográfiai kihívások, egészségügy, oktatás, digitalizáció, energiamix és a gazdaság termelési struktúrájának eltolása az ipartól a szolgáltatások felé.

A legnagyobb különbség a pártok között abban van, hogy mindezeket miből finanszíroznák,

de látszólag nagy az egyetértés abban, hogy több beruházásra és költségvetési stimulusra van szükség. A CDU továbbra is a legkonzervatívabb ebben a kérdésben és bár adóemelést nem tervez, csökkentést is csak akkor fogadna el, ha azt a költségvetés állapota megengedné. Ezzel szemben az SPD, a Zöldek és az FDP valamiféle vagyonadóban és/vagy a leggazdagabbak extra adóztatásában gondolkozik. Az adósságfék-szabályok tekintetében a Zöldek reformpártiak, így tőlük várható a leglazább költségvetési politika, míg a többiek előbb vagy utóbb szeretnék azt a jelenlegi formájában meg- és betartani. 

Rendkívül nagy még a különbség az európai színtéren.

A Zöldek megközelítése áll legközelebb a föderális Európa elképzeléséhez, míg a CDU és az FDP a fiskális unió megvalósulását inkább fékezné.

Az augusztusi felmérések azt mutatják, hogy a CDU-CSU maradhat a legnagyobb párt, nagyjából 30 százalékos eredménnyel. Őt követheti az elmúlt hetekben javító Zöldek (főleg a klímaváltozás témáját meglovagolva), 20 százalék körüli szavazataránnyal. Az FDP, SPD és a többiek pedig a legerősebb harmadik címéért versengenek, 15-10 százalékos részaránnyal, így ők királycsinálókká válhatnak.

Mindezek alapján a legnagyobb valószínűsége egy CDU-Zöld vagy CDU-FDP-koalíciónak van, de elképzelhető ezen három párt részvételével egy nagykoalíció is. Mindez a megkötendő kompromisszumok miatt inkább abba az irányba mutat, hogy a fiskális fegyelem valamennyit lazulhat Németországban, miközben aligha várhatjuk, hogy a következő négy évben jelentősebb változás áll be az EU szintjén az új német gazdaságpolitikai vezetéssel. 

Hiszen ha a német vezetés nem kezd el komolyan költekezni, nem valószínű, hogy ezt majd az unión keresztülviszik.

Mindent egybevéve tehát a tét óriási, de még nem jött el az ideje egy földcsuszamlásszerű gazdaságpolitikai változásnak. A német gazdaság pedig alighanem újabb négy évet várhat egy vezetésre, amely visszahozza a „Wirtschaftswundert”, vagyis a gazdasági csodát.