Zöldebb évek jöhetnek
A 2022-as év meglehetősen izgalmasnak ígérkezik a fenntarthatóság témakörét illetően. Nem mintha 2021 unalmas lett volna ebből a szempontból, így hát inkább azt mondhatjuk, az idén látott pozitív momentum talán lendületet biztosít a következő évre.
A világ ugyanis az idei év folyamán meglehetősen jelentőségteljes mérföldköveket ért el a fenntarthatóság ügyében. Az Egyesült Államok ismét csatlakozott az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodáshoz. Európa elfogadta az „Irány az 55 százalék” (Fit for 55) elnevezésű éghajlatváltozási csomagot, melynek célja, hogy 2030-ra 55 százalékkal csökkenjen az EU szén-dioxid-kibocsátása. Eközben pedig a szén-dioxid-kvóták ára megkétszereződött. Ázsia számos országa, köztük India, Dél-Korea és Malajzia pedig mind ígéretet tettek a karbonsemlegesség (a nettó zéró CO2-kibocsátás) elérésére.
De nemcsak szuverén, hanem vállalati oldalon is komoly változások zajlottak. A vállalati zöldkötvény-kibocsátások rekordvolumene mellett egyre több vállalatvezető állt ki nyíltan a szén-dioxid árának emelése mellett. Utóbbi célja az alacsony kibocsátású technológiák versenyképesebbé tétele. Persze ne legyenek illúzióink. Mindezek nagy része csak ígéret biztosíték nélkül, ahogyan a COP26 éghajlatváltozási csúcstalálkozót is végül félkudarcnak ítélte meg a közvélekedés.
A fenntarthatóság, legyen szó akár éghajlatról, biodiverzitásról, emberi jogokról, szegénységről vagy jóllétről, a legtöbb esetben a nagyobb, közös jó eléréséről szól olyan területeken, ahol a végső cél elérése az egyének viselkedésén alapul.
Mindezzel pedig egyértelműen bekerül az egyenletbe az egyének rövid távú nyeresége, amelynek költsége a közösség egészénél jelentkezik majd. Pontosan ezért rendkívül nehéz fejlődést elérni ezen a területen csupán alulról szerveződve. A kollektív változást csak úgy lehet elérni, ha felsőbb szintekről úgy alakítják a folyamatokat, hogy a fenntarthatóság végül pénzügyileg is fenntartható legyen, essen szó akár zöldkötvényekről, hidrogénről vagy elektromos autózásról.
Így a politika a fenntarthatóság területén megkerülhetetlen tényező. A politikusoknak kell végül meghúzni azt a bizonyos ravaszt, ami vélhetően rövid távon népszerűtlenséget hoz számukra. Pontosan a koronavírus-járvány mutatta meg azt, hogy ez mennyire nehéz. Az egyének a saját bőrükön érzik a közösségi jó érdekében tett intézkedések negatív hatásait. E tekintetben a klímapolitika még rágósabb falat, hiszen
míg a Covid esetében a nyereség relatíve rövid időn belül realizálható (süllyedő járványgörbe, enyhülő korlátozások), addig az éghajlatváltozás megállítása érdekében tett lépések hozama csak évtizedes távlatokban mérhető. Ezért a haladás tempója csak a politika támogatásán múlik, hogy képes legyen megtenni ezeket a sokszor komoly átváltási költséggel (trade-off) bíró lépéseket.
Mindezek alapján mire számíthatunk 2022-ben? Szerintem Európa továbbra is a zöldátállás élén marad. Különösen, ha az új német kormánykoalíció tettekre váltja az ígéreteit. Az olasz és francia választások kimenetele is felgyorsíthatja a fenntarthatóság érdekében tett lépéseket. Ugyanakkor a novemberi időközi választás az USA-ban komoly kockázatot jelent, amennyiben az a Republikánusok győzelmét hozza. A növekvő energiaéhség pedig komoly kihívást jelenthet az ázsiai országok karbonsemlegességi ígéretére nézve.
A legnagyobb mumus jövőre is a szkepticizmus marad. Ez ellen csak úgy lehet tenni, ha végre mindenki számára tiszta lenne, hogy mi az, ami valójában fenntartható, vagyis a definíciók végleges tisztázása immáron halaszthatatlan ügy. Csak így lehet harcolni ugyanis a „zöldre mosás” (greenwashing) ellen.
A politika számára pedig 2022-ben egy út marad: a költségvetés zöldítése, vagyis minél nagyobb támogatás biztosítása a zöldcélokhoz. Ebben lehet gyakorlati előrelépés a Next-Gen EU alapjának igazi startja, valamint az Egyesült Államok infrastruktúrafejlesztési törekvése. Hogy mindez globálisan mire lesz elég? Azt biztosan nem tudhatjuk, de azt remélem, hogy 2021 ígéretei után 2022 a tettek éve lesz.
