Akadályok a digitális javak öröklésében

Bár még nem tömeges mértékben, de már felmerül a végrendeleteknél és a hagyatéki tárgyalásokon a kérdés, hogy mi lesz a sorsuk a digitális javaknak használójuk halála után. 

Ki és hogyan örökli a kriptotárca tartalmát? Hozzájuthat-e egy leszármazott az elhunyt felhőben tárolt dokumentumaihoz, ha nem tudja a kódot? Ahogy a digitális bennszülöttek generációja felnő, és egyre több vagyont halmoz fel, úgy válnak majd egyre mindennapibbá ezek a kérdések. 

A digitális javakat a jog egyelőre nehezen tudja besorolni a tulajdonjog klasszikus tárgyai közé például a pénz vagy az ingatlan mintájára, mivel tulajdontárgyként jelen állapotukban nehezen megragadhatók. Márpedig az öröklés a tulajdonhoz való jogból vezethető le. Vagyis mindaddig, amíg a jogi szabályozás a digitális javainkat a tulajdonunk tárgyaiként vagy vagyontárgyként nem definiálja, addig azok öröklésére sem lehet olyan egyértelműen számítani, mint a hagyományos vagyontárgyak esetében.  

A digitális javak tulajdonával és átörökítésével kapcsolatban nem születtek még jól hivatkozható jogszabályok, és a bírói gyakorlat sem tudott még kialakulni, ezért a digitális javak jogosultjai, amennyiben ezt igénylik, kénytelenek maguk szabályozni e javakhoz fűződő viszonyaikat, amit tipikusan szerződések révén tesznek meg, az öröklés esetében pedig végrendeletekkel. 

Ha az érintettek nem gondoskodnak erről időben, akkor haláluk után a digitális vagyontárgy elvesztését vagy illetéktelen kezekbe kerülését kockáztathatják. 

Ha például az örökösök nem tudnak egy kriptotárca létezéséről, nyilvántartások híján máshonnan sem szerezhetnek róla tudomást. 

Vagy ha tudnak is a létezéséről, de nincsenek meg a belépéshez szükséges kódok, jelszavak, akkor sohasem jutnak hozzá az ott gyűjtött javakhoz. A felhőben tárolt dokumentumokhoz sem fér hozzá senki más, ha nem tudja a jelszót, és a felhasználó időben külön nem rendelkezik arról, hogy halála után ki kezelheti a fiókot. Az üzemeltető ugyanis alapesetben nem adja meg egy leszármazónak a belépési jogokat, hiába bizonyítja akár jogerős hagyatékátadó végzéssel, hogy ő örökölt a néhai felhasználó után. Az ilyenkor kialakuló viták pedig végül mindig a tulajdonjog kérdésére mutatnak vissza.

Az örökösök digitális javakhoz való egyenlőtlen hozzáférése akár a hagyatéki terhek méltánytalanul aránytalan eloszlásához is vezethet. Ha például valaki az egyik gyermekének megadja a kriptotárcája belépési adatait, az úgy tudja használni, és akár hagyományos devizává átváltani az ott tárolt kriptopénzt, hogy a testvérei még csak tudomást sem szereznek róla. Eközben a hagyatékban megjelenő hitelért, teherért az örökösök mindegyike helytáll, de csak azon vagyontárgyakkal, azoknak a vagyontárgyaknak az értékéig, amelyekről mindannyiuknak tudomásuk van, a kriptoeszköz pedig rejtve marad. Míg tehát egy testvér ebben az esetben jól jár, a többieket akár egyszerűen kisemmizheti az örökségből, akik ez ellen tulajdonképpen semmit sem tehetnek. 

Ha tehát valaki azt szeretné, hogy az örökösei megfelelően rendelkezhessenek a digitális javaival, akkor előre kell terveznie. 

Ennek egyik módja akár egy jól átgondolt és karbantartott végrendelet is lehet, azonban ezek az esetek rendszerint összetettebbek, mint a hagyományos vagyontárgyakkal kapcsolatos végakaratok. Az örökhagyónak ilyen esetben a végrendeletben kell kialakítania azokat a szabályokat, amelyeket halála esetén a digitális javai tekintetében alkalmazni szeretne, hiszen jelenleg nem állnak rendelkezésre jogszabályok és bírói ítéletek, amelyek útmutatóként szolgálhatnának. Éppen ezért sokkal alaposabban és kiterjedtebben kell átgondolni a folyamatot, egészen az apró részletekig. Egy kriptotárcánál például különleges eljárást igényelhet, hogy miként kapja meg az örökös a belépési kódokat anélkül, hogy azokhoz más hozzáférjen, ugyanakkor ne élhessen vissza a lehetőséggel örököstársai rovására. 

Ugyan a digitális örökség kérdései egyelőre még ritkán jelennek meg a hagyatéki ügyekben, de ez várhatóan nem lesz sokáig így. Az a társadalmi réteg, amelynél ez a probléma felmerül, még tipikusan nincs abban a korban és élethelyzetben, hogy a végrendelkezésről, e vagyonelemek átörökítéséről gondolkodna. Ezenfelül azt is figyelembe kell venni, hogy a digitális javaink egy jelentős része a természetéből fakadóan is eleve kerüli a hagyományos banki és állami struktúrákat, vagyis rejtve akar maradni. A szabályozásnak ugyanakkor így vagy úgy, de a közteherviselést célzó szabályozásokon túl is, előbb-utóbb reagálnia kell a digitális javakra, mert azok már ma is kétségtelenül erős kölcsönhatásban állnak klasszikus vagyontárgyainkkal.