A nyár végén néhány hét leforgása alatt megduplázódtak az európai energiaárak. Így a gázárak augusztus utolsó napjaiban a tavalyi nyár végéhez képest nyolcszorosára nőttek, az elektromos áram ára pedig ötszörösére – a 2020-as árakhoz képest pedig már két számjegyű szorzókat kell használni. Ez a sokkoló áremelkedés olyan energiaválságot vetít elénk, amely a háztartások és a vállalatok számára hatalmas, esetenként megoldhatatlan kihívással jár Európa-szerte. Az elszálló költségek sok vállalatot a működés korlátozására vagy beszüntetésére kényszerítenek, ami fizetéscsökkentést, elbocsátásokat is magával hoz. A lakosság pedig az emelkedő megélhetési költségek miatt visszafogja a nem létszükségleti célú fogyasztását. A borítékolható reálgazdasági hatás tehát a növekedés lelassulása, sőt, valószínűleg a negatív tartományba csúszása, vagyis a Azonban akadnak olyan országok is, amelyek esetében az a recesszión túlmenően súlyos makrogazdasági stabilitási problémákhoz is elvezethet már rövid távon is. Magyarország közéjük tartozik. Ez a cikk arról szól, hogy miért van ez így, valamint arról, hogy ez milyen tanulsággal szolgálhat.
Magyarország nettó energiaimportőr, energiakereskedelmi mérlegünk tartósan negatív.
Az elmúlt 20 évben átlagosan évente a 4,5 százaléka volt ennek a mértéke. Azonban az emelkedő árak miatt 2022 első felében a KSH friss adatai szerint ez a mutató 8,2 százalékra emelkedett. Sajnos a harmadik negyedévben messze magasabbak az energiaárak, mint az első fél évben voltak. Ha nem csökkennek az év hátralévő részében, 2022-ben akár a GDP 12 százaléka is lehet az energiakereskedelmi mérlegünk hiánya, a folyó fizetési mérleg hiánya pedig a GDP 10 százaléka közelébe kerülhet az idén.
Addicionális probléma, hogy amikor a rezsicsökkentés módosításáról döntött a kormány, még jóval alacsonyabbak voltak az energiaárak. Nyilván nem lehetett előre látni azt a sokkoló drágulást, ami azóta bekövetkezett. Azonban a megemelt lakossági energiaárak közel sem akkorák, hogy fedezzék a jelenlegi bekerülési költségeket. Miközben társadalmilag és politikailag vállalhatatlan, hogy újabb drasztikus áremeléssel a piaci árakat fizesse meg a lakosság, valakinek mégis ki kell fizetni a számlát, ez pedig nem lesz más, mint az állam. Mekkora összegről van szó?
Ha a tartósak maradnak a jelenlegi energiaárak, akkor a GDP 3-4 százalékát is elérhetik az extra költségek.
Ezt pedig a 4,9 százalékos államháztartási hiánycélhoz kell hozzáadnunk, hiszen nehéz volna (de talán célszerűtlen is) olyan forrást találni a költségvetésben, amivel ezt kompenzálni lehetne.
Az energiaválság miatt a GDP 10 százalékát megközelítő külső (fizetési mérleg) és hasonló méretű belső (államháztartási) hiányról, hirtelen és nagymértékben megbillenő makrogazdasági egyensúlyról van tehát szó. Nyilvánvaló, hogy az energiaárak további emelkedése esetén ennél is rosszabb forgatókönyvvel számolhatunk. Optimistának lenni, és drámai mértékű árcsökkenést várni – a téli hónapok közeledtével és az oroszok Európa elleni energiaháborúja miatt – ma viszonylag nehéz. Ha valamikor csökkennek is az árak, egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy egy-két héten belül nem emelkednek újra rekordmagasra.
A problémáinkat tetézi, hogy a makrogazdasági egyensúly jelentős és drámai mértékű megbillenése a forint árfolyamát is gyengíti. További forintgyengülésre vagy akár egy súlyos devizaválságra pedig egyáltalán nincs szükségünk. Hogy ez ne következzen be, a Magyar Nemzeti Banknak egyre magasabb kamatokkal kell védekeznie. Miközben a cseh és a lengyel jegybank lassan már befejezettnek tekinti a kamatemelési sorozatát 7 százalékos kamatszint mellett, nálunk már 11,75 százalék az alapkamat, és a piac még további emelésekre számít. Pedig nagy különbségek nincsenek a cseh, a lengyel és a magyar inflációs adatok között. A hazai kamatemelés már nem az inflációról szól. A tetmes kamatkülönbség, a magas magyar kamatfelár a magyar gazdaság kockázatait tükrözi. A magas energiafüggőségi rátánk és az EU-pénzek visszatartása nem újdonság, ezek a tényezők már eddig is fontos szerepet játszottak a forint árfolyamának leértékelődésében. Az energiaválság a fenti óriás ikerdeficit rémképét teszi hozzá a képlethez. A következmény: még erősebb nyomás a forinton, ami ellen még magasabb kamatokkal lehet védekezni. A magasabb kamatszint pedig a már így is borús reálgazdasági kilátásokat rontja tovább.
Hogyan lehet kezelni az energiaválságot?
Jól tudjuk, hogy minden válság egyben lehetőség is a változásra. A kényszer nagy úr, a nehéz helyzetekben az innováció jellemzően szárnyakat kap. Így volt ez a korábbi energiaválságok esetén is, és nyilvánvalóan ez történik most is. Középtávon az energiahatékonyság növelése, a megújuló energiákra történő átállás felgyorsítása, Európa energiafüggetlenségének növelése és energiabeszerzési forrásainak kiszélesítése a recept. Rövid távon a szabályozási környezetbe történő beavatkozással próbálkozik az EU. (Friss osztrák javaslat az áram leválasztása a gáz áráról és az ársapka bevezetése. Az előbbit egyébként Orbán Viktor is megfogalmazta még április elején, az ársapka intézménye pedig szintén ismert eszköz Magyarországon.) Véleményem szerint a fentiek eredményeképpen Európa erősebben jöhet ki ebből a válságból, mint ahogyan belement – szemben ennek az ellenkezőjét vallók állításaival.
Mit tanulhatunk az energiaválságból Magyarországon? Mi ugye kicsi, nyitott gazdaságként önálló devizával rendelkezünk, a természetes szövetségi rendszerünkön (EU, NATO) belül pedig meglehetősen különutas politikát viszünk. Azzal, hogy kicsi és nyitott a gazdaságunk, nem lehet mit kezdeni. Azt azonban látjuk, hogy az önálló deviza megléte válságos időkben jókora fejfájást okoz. Ez történt a 2008-as nagy pénzügyi válság során, a Covid-válság idején, és ez történik a mostani energiaválságban is. A devizaválság elkerülése pedig mindig súlyos reálgazdasági áldozatokat követel. Amikor nincs válság, akkor viszont vannak előnyei annak, hogy a monetáris politikát az ország számára legelőnyösebb módon tudja alakítani az MNB. Érdemes lenne egyszer összegezni, hogy mennyit nyerünk és mennyit veszítünk az önálló deviza fenntartásával, feltételezve, hogy hat-nyolc évente legalább egy nagyobb válságra számítani lehet, és átgondolni az euró bevezetésének a kérdését. A másik neuralgikus pont a szövetségi rendszeren belüli pozíciónk. Ha kicsi és nyitott gazdasággal rendelkezünk, akkor elkerülhetetlenül nagy a sérülékenységünk is. A bajban pedig fontosak a jó barátok, a támogató szövetségek. Ugye, mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha most nem lenne gondunk az EU-pénzek folyósításával…
