A családi kedvencként tartott kutyák és törpemalacok viselkedését összehasonlítva arra jutottak az ELTE etológusai, hogy az ember figyelmének egy számukra kívánatos dologra irányítása nem általános képesség a háziasított állatok körében: míg a kutyák igen, a malacok nem rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek ehhez a képességhez szükségesek.

Happy,Little,Piglet,(kune,Kune),And,Australian,Shepherd,Dog,In, happy little piglet (kune kune) and australian shepherd dog  in the garden
Fotó: Kuttelvaserova Stuchelova

Az emberek gyakran irányítják rá egy másik ember figyelmét arra, ami érdekli őket. Ez a viselkedés kiemelt tudományos figyelmet kapott az elmúlt években, és a kutatók számos fajt megvizsgáltak, hogy kiderítsék, vajon képesek-e megmutatni az embernek, amit szeretnének.  

A háziasított állatok különösen hajlamosak lehetnek arra, hogy ilyen formában kommunikáljanak az emberrel

– magyarázza az ELTE hétfői közleményében Paula Pérez Fraga, az ELTE Etológia Tanszék Neuroetológiai Kutatócsoportjának doktorandusza, a cikk fő szerzője.

Nem a háziasítás a titok nyitja

Mint hozzáteszi, néhány nem háziasított állatfaj emberrel szocializált egyedei is képesek az emberrel való referenciális kommunikációra, ami azt sejteti, hogy nem a háziasítás a kulcs ennek a viselkedésnek a megjelenéséhez.

A kutatók arra keresték a választ, hogy ha nem a háziasítás, akkor mi okozza ezt a képességet. Észrevettek egy közös tulajdonságot azoknál a fajoknál, amelyek képesek erre a fajta viselkedésre: mindegyikük esetében kiemelt szerepet játszanak a vizuális jelzések a fajtársakkal való kommunikációban. Hogy valóban a vizuális kommunikációs hatékonyság lehet-e a kulcs a megmutatás képességének kialakulásához, összehasonlították két faj családi kedvencként nevelt egyedeinek viselkedését: a kutyáét, amelynél a vizuális jelzések igen fontosak, és a malacét, amelynél viszont nem.

A tesztelt malacok a Családi törpemalac program nevű hosszú távú projekt résztvevői, amelyben a malacok fiatalon családokhoz kerülnek, és a családi kutyákhoz hasonló nevelésben részesülnek. Ez lehetőséget adott a kutatóknak a két faj emberrel való viselkedésének összehasonlítására.

Fókuszban az élelem

A kutatók azt vizsgálták, hogy családban élő kutyák és törpemalacok vajon megmutatják-e gazdájuknak egy számukra elérhetetlen (de a gazdájuk számára elérhető) élelem helyét. Azt találták, hogy 

ha csak a gazda volt a szobában – az élelem nem –, akkor a malacok hasonló mértékben figyeltek a gazdájukra, mint a kutyák. Viszont amikor az élelem is a szobában volt, akkor a kutyák megpróbálták a gazdájuk figyelmét az élelmet rejtő dobozra irányítani, de a malacok nem.

„Azt vártuk, hogy a referenciális kommunikációs jelzések abban a helyzetben fognak leginkább megjelenni, amikor a gazda és az élelem is jelen van a szobában, azaz az állat az élelmet rejtő dobozra próbálja irányítani az ember figyelmét. Azt találtuk, hogy amikor csak a gazda van jelen a szobában, akkor a kutyák és malacok hasonló mértékben figyelték a gazdájukat.”

Azonban miután az élelem is a szobába került, csak a kutyák próbálták gazdájuk figyelmét az élelem pozíciójára irányítani, a malacok inkább maguk próbálták megszerezni

– részletezi a közleményben a vizsgálatot Andics Attila, a Neuroetológiai Kutatócsoport vezetője.

A macskának és a kengurunak megy, a malacnak nem

Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy nem minden háziasított állat képes az ember figyelmét egy adott helyre irányítani. 

„A malacok valószínűleg nem rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyek ehhez a képességhez szükségesek” – magyarázza Paula Pérez Fraga.

A kutyák kiemelkedőnek tekinthetők az emberrel való kommunikáció terén, ugyanakkor más fajok, mint például a lovak, a macskák, sőt még a kenguruk is képesek az emberrel való referenciális kommunikációra, és mindegyikük kommunikációjában fontos szerepet töltenek be a vizuális jelzések. Ezzel szemben a malacokéban nem.

Az etológusok tanulmánya január 23-án jelent meg a Scientific Reports című folyóiratban.

Fellélegezhetnek a kutyatartók, feltárult a magyar vizsla titka

Magyar kutatók elkészítették a rövid szőrű magyar vizsla genetikai fajtaprofilját, amelynek alapján lehetségessé vált az egyes egyedek genetikai fajtatisztaságának bizonyítása vagy kizárása.