Anthony Blinken amerikai külügyminiszter 2022 októberében a sajtó képviselőinek kifejtette, hogy a világban jelenleg intenzív verseny zajlik azért, hogy ki formálja a következő korszakot, ennek a versengésnek a középpontjában pedig a technológia áll, ami alapvető forrása egy nemzet erejének. Nem meglepő tehát, hogy az USA és Kína konfliktusának első számú frontvonala látványosan a technológia területére tevődött át az elmúlt években. A kínai technológiai szektort sújtó amerikai intézkedések úgy tűnik, rövid távon hatékonynak bizonyulnak. A Huawei árbevétele például 2021-ben közel harmadával csökkent az amerikai intézkedések eredményeként. 2022-re sikerült ugyan megállítani az árbevétel esését, ugyanakkor a vállalat profitja közel 70 százalékot zuhant az előző évhez képest. A statisztikák azt mutatják, hogy az amerikai szankciók miatt Kína bajba került a félvezetők terén is. Az ország mikrocsipimportja mennyiségben 2023 első két hónapjában 27 százalékkal csökkent. Már pedig a félvezetők a digitális gazdaság alapját jelentik, ami a kínai közel 40 százalékát generálja. A rövid távú hatás tehát drasztikus és egyértelmű, a közép- és hosszú távú megítélésében azonban már eltérnek a vélemények. Egyes nemzetközi szervezetek szerint kérdéses, hogy 2030-ra Kína az USA-t megelőzve a világ legnagyobb gazdasága lehet-e. Más elemzők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy Kína összességében már az USA előtt jár a technológiai innováció jó néhány területén, így előbb-utóbb kiépíti azokat a kapacitásokat, amelyek révén függetleníteni tudja magát az Egyesült Államoktól és szövetségeseitől, az amerikai szankciók pedig csak felgyorsítják ezt a folyamatot.
A technológiai fronton kialakult helyzet egyik sajátossága, hogy Peking sem tud úgy visszavágni, hogy hosszú távon ne sérülnének a saját érdekei is.
Az amerikai Micron vállalat szankcionálása inkább tekinthető látszatintézkedésnek, mivel a következményei eltörpülnek az amerikai intézkedések kínai techszektorra gyakorolt hatásai mellett. Ezzel együtt lehet rá számítani, hogy a kínai hatóságok fellépnek majd egyes amerikai techcégekkel szemben, mivel ezek az intézkedések jól eladhatók a hazai közvélemény felé. Az olyan kritikus nyersanyagok kivitelének korlátozása, mint a ritkaföldfémek, szintén kézenfekvő fegyvernek tűnik, és Peking már be is jelentett exportkorlátozó intézkedéseket két nyersanyag esetén. Ugyanakkor a kínai vezetés Európa és az orosz földgáz példájából láthatja, hogy a nyersanyagszállításban meglévő dominancia fegyverként való alkalmazása a jelenlegi, feszült geopolitikai helyzetben hogyan indít be drasztikus leválást, ami hosszú távon a befolyás elvesztéséhez vezet.
A technológiai háború várható folytatódását vetíti előre, hogy az amerikai kormányzat nem vázolt fel forgatókönyvet a techszankciók feloldására, így nem kínált fel Kínának lehetőséget arra, hogy „exit stratégiát” válasszon.
Az intézkedések ezért egyértelműen annak a jelei, hogy a Biden-kormányzat nem valamilyen lépést akar kikényszeríteni Kína részéről, hanem vissza akarja vetni a vetélytársát azon a területen, ami a jövő hatalmi befolyása szempontjából meghatározó.
És bár egyelőre nem látható egyértelműen, hogy a techszankciók mennyiben szolgálják ezt hatékonyan hosszú távon, az Egyesült Államok vezetésének jelenleg nincs jobb eszköz a kezében, hogy időt nyerjen, amíg javítja a pozícióit a stratégiai versenyben.
A technológiai háborúban bevetendő egyik új fegyver az FDI-kiáramlást korlátozó szabályozás lehet, amely a hírek szerint most formálódik a washingtoni kormányzat berkeiben, és amelyhez hasonló intézkedésekre az Európai Bizottság is javaslatot készül tenni. Márpedig Kína továbbra is nagyon várná a külföldi befektetőket, amint azt Li Csiang miniszterelnök globális vállalati vezetőkkel folytatott márciusi találkozóján egyértelműen megfogalmazta.
Hogy mely ország lesz a technológiai innováció éllovasa, az nagymértékben a tehetségek megszerzésének és megtartásának, a kutatók és szakemberek rendelkezésre állásának és az oktatás színvonalának is a függvénye.
Ha az Egyesült Államok még hatékonyabban akarja visszafogni Kínát, akkor nem csupán a technológiákhoz, hanem a tehetségekhez való hozzáférését is korlátoznia kell, így nem lenne meglepő, ha a munkaerő-áramlást is elérné a két nagyhatalom rivalizálása. A nagy kínai technológiai platformok, illetve a kínai techcégek által működtetett adatközpontok is kiemelt figyelemre számíthatnak Washington részéről, hiszen ezek a vállalatok hatalmas adatmennyiséget gyűjtenek össze a felhasználóikról.
Az USA stratégiája csak abban az esetben lehet hatékony, és akkor szigetelheti el Kínát sikeresen bizonyos technológiai területeken, ha a szövetségesei is beállnak mögé, így az további nyomásgyakorlásra számíthat Washington részéről. A technológiai háború ugyanakkor jó teszt arra nézve, mennyire gondolja komolyan az EU a stratégiai autonómiáját. A tudásbázis és a legújabb technológiák jelentik a jövő gazdasági növekedésének és versenyképességének alapját, így ennek megőrzése túlmutat az USA–Kína rivalizáláson. Ezért egy az egyben Washington kottájából játszani és az amerikai geopolitikai érdekek mentén beszállni a technológiai háborúba ugyanúgy kockázatot jelent, mint a Kínától való egyoldalú függés bizonyos technológiák, alkatrészek és nyersanyagok tekintetében.
