A fejlett országok között az utóbbi három évtizedben jelentősen széttartottak a növekedési pályák. A G7-országok és Spanyolország példája alapján 1990 és 2019 között az USA gazdasága átlagosan évente 2,5 százalékkal nőtt, Kanada 2,3 százalékkal, miközben Spanyolország 2,1 százalékkal. Jellemző a közgazdasági értékelésben, hogy Olaszország és Japán rossz jegyet kap gazdasági teljesítményének értékelésére, amit az időszak alatti átlagos reál GDP-növekedésük alátámaszt. Míg Japán éves átlagban 0,9 százalékkal, addig Olaszország 0,7 százalékkal növekedett. Harminc év alatt ez hatalmas különbség a fenti országok között, nem véletlenül említik Japán kapcsán az elvesztett évtizedek időszakát.
Biztos azonban, hogy Japán gazdasági pályáját elvesztegetett évtizedekként kell jellemezni? Számos közgazdász szerint igen. Ezek az értékelések az 1990-es eszközárbuborék-kipukkanás utáni két elvesztegetett évtizedet a reál-GDP-növekedés ütemének lassulásával és az eszközárak alakulásával támasztják alá. Az 1990-es évek a mérlegkiigazítások miatt valóban tekinthetők elvesztegetettnek, még ha a mérlegek megtisztulása szükséges folyamat volt is. Ugyanakkor a következő évtizedet alaposabban megvizsgálva erősen kérdőjeles más fejlett országokkal összevetve elvesztegetettnek nevezni.
A demográfiával korrigált GDP-növekedési mutatókban Japán remekül teljesített. Egyrészt az egy főre jutó japán reál-GDP sokkal kedvezőbb képet mutat 1990–2019 között a sima átlagos reál növekedési rátánál. Ha pedig az egy munkaképes korú személyre jutó reál-GDP alakulását nézzük, akkor Japán teljesítménye a fejlett országok legjobbjai közé kerül.
A mérlegkiigazítás évtizedéből lecsípve, 1998 és 2019 időszakát nézve, azt kapjuk, hogy egy munkaképes korú személyre vetítve Japán gazdasága 31,9 százalékkal nőtt, míg az USA gazdasága 29,5 százalékkal.
Mindez jól mutatja, hogy a demográfia alakulása és a munkaképes korú népesség számának változása önmagában milyen jelentős változásokat eredményezhet a gazdasági folyamatokban. A konklúzió, hogy több mutatót megvizsgálva célszerű jóval óvatosabbnak lenni, amikor egyes országok termelékenységével vagy gazdasági teljesítményével kapcsolatban fogalmazunk meg állításokat.
A fejlett világ más országaiban is van hasonló példa. Egy novemberben megjelent tanulmány (Fernandez–Villaverde és szerzőtársai) a fejlett világ néhány országában vizsgálta a GDP-pályák demográfiai összefüggéseit. A tanulmány eredményei szerint számos, a reál-GDP-növekedési ráta tekintetében lassabb dinamikát mutató országban Japán példájához hasonló eredmény született. Vagyis az egy munkaképes korúra jutó GDP-növekedés jelentősen eltérő növekedési dinamikát ír le, mint a sima reál-GDP-növekedés.
Az USA 1990–2019 közötti éves átlagos 2,5 százalékos reálgazdasági növekedése kimagasló, de az egy munkaképes korúra vetített növekedése mindössze 1,56 százalék.
Ebben a mutatóban Németország meghaladta (1,58 százalék), míg Japán megközelítette 1,44 százalékos mutatójával, megelőzve Spanyolországot, Kanadát és Franciaországot is.
Ugyanebben a keretben vizsgálva jelentősen különbözik Kína és India növekedési pályája. 1990 és 2019 között Kína GDP-je éves átlagban 9,5 százalékkal nőt, míg India gazdasága éves 6,3 százalékkal. Ez nem kis dinamikában mérhető különbség, de az egy munkaképes korúra jutó növekedési ráta ugyanebben az időszakban Kínában 8,5 százalék, míg Indiában mindössze 4,1 százalék volt. India példája gyakorlatilag Japán ellentettjét mutatja. Jelentős volt a teljes népesség és a munkaképes korú népesség növekedése, ami a növekedés egyik motorja volt. Kínában a vizsgált időszakban a demográfiai folyamatok jóval kevéssé magyarázták a növekedést, az egyes társadalmi csoportok bevonása, hatékonyságának növelése sokkal nagyobb mértékben.
Az eredmények azt mutatják, hogy számos fejlett gazdaság között jóval kisebb a termelékenységben vagy a hatékonyságban megragadható különbség, mint ahogyan azt a teljes népességre vetített GDP-adatokból gondolnánk.
Fontos azt is megjegyezni, hogy a hagyományosan használt reál-GDP-növekedés vagy az egy főre jutó reál-GDP-növekedés számos példában félrevezető eredményt hoz, mert gazdasági stagnálást jelez. Ezért kulcsfontosságú a mérés és minél több adat beemelése az elemzésekbe. Csak így kaphatunk teljesebb képet, kiemelve, hogy a társadalmi idősödésre és a munkaképes korú népesség változására eltérők a reakciók, de számos országban eddig sikeresen kezelték a kihívást.
