Valószínűleg nem lenne könnyű meghatározni a „connectivity” (megfelelő fordítás hiányában a magyar nyelvbe „konnektivitásként” átültetett) kifejezés születésének vagy első feljegyzésének időpontját. A kifejezés térhódítása mindenesetre az elmúlt évtizedek fejleménye, és úgy tűnik, az IT világában kell keresni a mai, egyre szélesebb körben használt fogalom eredetét. Erre utal legalábbis a Cambridge Szótár definíciója, amely a konnektivitást számítógépek, programok, eszközök vagy rendszerek egymáshoz való kapcsolódási képességeként határozza meg. Az IT-eredetű szakkifejezést minden bizonnyal a digitális forradalom hatására vette át egyre több tudományterület, és töltötte meg újabb jelentéstartalmakkal. A matematika vagy a biológia mellett a kifejezés többek között a gazdasági és pénzügyi életben, az energiapolitikában és az infrastruktúra-fejlesztésben is teret nyert annak leírására, hogy a globalizálódott világ szereplői az egyéntől az államokig egyre több szállal kapcsolódnak egymáshoz, egyre bonyolultabb hálózatokat alkotva. 

Linking,Entities.,Monotone.,Networking,,Social,Media,,Sns,,Internet,Communication,Abstract.
Fotó: Shutterstock

Mivel egy kapcsolat egyben lehetőség és képesség a másik fél befolyásolására, ezért nem meglepő, hogy könnyen a hatalmi versengés terepévé válik, amelynek tétje, hogy mely állam szerzi meg ezt a befolyásolási képességet. Ennek vagyunk tanúi napjainkban, amikor is legújabb fejleményként a konnektivitás a geopolitikai stratégiák részévé és a nagyhatalmi rivalizálás terepévé vált. Az egyre nagyobb kihívást jelentő nemzetközi politikai és gazdasági környezetre adott válaszként a magyar kormány a külpolitikai stratégiájának sarokkövévé tette a konnektivitást, amelytől Magyarország a legfejlettebb országokhoz való felzárkózását reméli. A fogalom elméleti hátterének felvázolása messze meghaladja ennek a cikknek a kereteit, a különböző konnektivitáselméletekből a magyar külpolitikai stratégia szempontjából azt lényeges kiemelni, hogy a konnektivitás egyszerre erőforrás és befolyásolási képesség, vagyis a fejlettebb gazdaságokhoz való felzárkózást elősegítheti, ha hazánk törekszik a világgal való minél sokrétűbb összekapcsoltságra. Szintén fontos megállapítása a különböző konnektivitáselméleteknek, hogy az országok egymásra utaltságával és a köztük zajló interakciók bővülésével erősödik a nemzetközi rendszer stabilitása, ami ugyancsak érdekében áll hazánknak. Ennek az éremnek a másik oldala, hogy a konnektivitás erősítése aszimmetrikus kapcsolatokat is létrehozhat, amelyek kockázatot jelentenek az adott gazdaságra nézve, amit kezelni kell. A globális ellátási láncok Covid-válságot követő zavarai tökéletesen szemléltették ennek jelentőségét. 

Ezért a hazai konnektivitásstratégiának fokozottan figyelnie kell az ellenálló képességre (amire a magyarosítva nem túl jól hangzó „reziliencia” kifejezést is szokták alkalmazni), és elsősorban arra kell választ keresnie, hogyan lehet a kapcsolati háló kiterjesztése és erősítése során elkerülni a kockázatot jelentő függőségi viszonyok kialakulását.

Az az USA és Kína konnektivitásfogalmai közti átfedések és eltérések fontos útmutatók ahhoz, hogy a magyar külpolitika hogyan navigáljon saját érdekeit követve a három erőközpont között, illetve hogyan kommunikálja feléjük saját konnektivitásstratégiáját. Az eligazodást nehezíti, hogy a politikusok által egyre többet használt fogalomnak továbbra sincsen egy mindenki által elfogadott, kőbe vésett definíciója. Az EU, az USA és Kína esetében is inkább csak stratégiai dokumentumokat böngészve rajzolódik ki a kép, hogy az egyes fővárosokban mit értenek alatta. Ez alapján a három közül a kínai értelmezés a legtágabb, amelyben egyaránt helyet kapnak „kemény” tényezők, mint például az infrastruktúra, illetve a „puha” konnektivitás összetevői, aminek tipikus példái az emberek közti kapcsolatok vagy a szabályozási politikák és sztenderdek összehangolása. 

Close,Up,Of,Businessman,Hand,Showing,Texture,The,World,With
Fotó: Shutterstock

A fogalom által lefedett területeket tekintve az EU koncepciója inkább a kínaihoz áll közelebb, a három közül az amerikai értelmezés pedig a legszűkebb. A különböző washingtoni stratégiai dokumentumok inkább használják a konnektivitás helyett az „infrastruktúra” kifejezést, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra és a piaci folyamatokra, mint például a kínai megközelítés. A vonatkozó EU-s dokumentumok a konnektivitás bővítése kapcsán jobban hangsúlyozzák az elveket, a jogszabályokat és az emberi jogokat, amiben inkább az amerikai felfogáshoz állnak közelebb.

Érdemes hangsúlyozni, hogy az egyes országok konnektivitásmegközelítései dinamikusan változnak, hatnak egymásra, vagyis létrejöhetnek köztük olyan közös pontok, vagy akár különbségek, amelyek jelenleg még nem léteznek.

Jó példa erre, hogy Kína tíz év után újracsomagolta az Övezet és út kezdeményezést, kiemelve a projekt digitális, energetikai és fenntarthatósági dimenzióit, ezzel egyébként közeledve a nyugati fogalmi tartalomhoz. Mivel azonban a konnektivitás befolyásolási képességet is jelent, aminek a geopolitikai versengés közepette egyre nagyobb jelentősége van, ezért reálisan nézve a nyugati és kínai konnektivitáskoncepciók átfedései nem jelentenek feltétlenül együttműködési készséget. A különböző koncepciók és kezdeményezések összekapcsolása, a versengő jelleg háttérbe szorítása inkább úgy képzelhető el, ha a komplementaritásra tevődik át a hangsúly, és a kínai és nyugati stratégiák egymást kiegészítve tudnak megvalósulni. Ebben érdekelt minden olyan ország, amely a világgal való minél sokrétűbb összekapcsoltságra törekszik.