Trump 2.0 és a nemzetközi kereskedelempolitika

A hazai politikai és gazdasági program végrehajtása a hivatalba lépett Trump-kormányzat jelentős energiáit fogja lekötni, ez azonban nem jelenti azt, hogy a kereskedelmi kérdések ne kaptak volna kiemelt hangsúlyt már a kampánban. Választási győzelme óta Donald Trump különböző mértékű vámok bevezetését helyezte kilátásba nem csak Kína, hanem szövetségesnek minősülő kereskedelmi partnerei esetében is. A hivatalba lépett régi-új elnök több nyilatkozatából is egyértelműen látszik, hogy meggyőződése szerint az USA jelenlegi külgazdasági kapcsolatrendszere igazságtalan, ezt pedig ki kell igazítani, s ennek elsődleges eszközeként tekint a vámokra. 

Kína kapcsán a kulcskérdés az, hogy a Trump-kormányzat elsősorban tárgyalni akar-e, és előnyös egyezséget kicsikarni, vagy fokozná a két gazdaság szétválását. Jelenleg az első verzió tűnik valószínűbbnek, aminek fő oka egyrészt a hazai inflációs nyomás, másrészt pedig az, hogy Donald Trump több olyan üzletemberrel veszi körül magát, akiknek a vállalati érdekeit sértené egy drasztikus „decoupling” és Kína várható ellenlépései. Ezeknek a tényezőknek és talán Trump üzletemberi szemléletének tudható be, hogy a kampányban megígért, a kínai importra általánosan kivetendő 60 százalékos vám helyett első lépésben 10 százalékos tarifát vezetett be Washington. 

Ahogyan korábban mindig, Peking ezúttal is azonnal válaszolt egyes amerikai importcikkek vámtarifáinak emelésével. A saját vámok mellett egyébként Peking számára egyéb eszközök is rendelkezésére állnak, mint például az exportkontroll, adminisztratív korlátozások vagy az amerikai cégek szankcionálása. Az első pengeváltás tehát megtörtént, ám ez még nem jelent feltétlenül általános kereskedelmi háborút. Az első jelek szerint egyelőre egy korlátok között zajló adok-kapok tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek. 

Kínához hasonlóan Brüsszel is arányos válaszlépést ígért, Európa azonban így is többet veszíthet, lévén az uniós autóipar kibocsátásának 15 százaléka kerül exportként az USA-ba, míg fordított esetben ez az arány mindössze 2 százalék. Trump tehát jó eséllyel tárgyalóasztalhoz fogja tudni ültetni az EU kereskedelmi képviselőit, ám az egységes uniós álláspont kialakítása nem lesz könnyű, mivel a német és olasz autóipart sokkal fájdalmasabban érintenék az amerikai védővámok, mint a franciát vagy a spanyolt.

A mindenkire vonatkozó globális szabályrendszer fenntartása és a sokszereplős szabadkereskedelmi megállapodások helyett Washington már Trump első elnöksége idején egyfajta „minilateralizmus” irányába mozdult el. Abból, ami eddig kiderült a következő időszak „America First” kereskedelempolitikájáról, biztosra vehető, hogy Washington megtartja ezt az irányt, és a jövőben is célzottan akar bizonyos partnerekkel konkrét kereskedelmi kérdésekről tárgyalni. Ezek a megállapodások ugyanakkor tovább erodálják a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által képviselt szabályrendszert, mivel figyelmen kívül hagyják a legnagyobb kedvezmény elvét. A világkereskedelem szempontjából az idei év legnagyobb kihívása nem az, hogy két elkülönülő táborra szakad a kapcsolati háló, hanem hogy a két legnagyobb kereskedő ország rivalizálása tovább rombolja az évtizedek óta működő kereteket. Ugyanakkor a vitarendezési mechanizmus működésképtelensége ellenére a WTO nagyrészt továbbra is betölti a szerepét, ám jelenleg nincs olyan vezető ország, amelynek érdekében állna, és szavatolni is tudná, hogy a nemzetközi kereskedelem a korábbi pályán mozogjon továbbra is.

A fentiek ellenére sem érdemes ugyanakkor temetni a szabályozott nemzetközi kereskedelmi együttműködést és a szabadkereskedelmet. 

Ezt támasztja alá, hogy az EU és a szintén az amerikai vámpolitika célkeresztjébe került Mexikó éppen a Trump beiktatása előtti napokban tárgyalt a kereskedelmi megállapodásuk bővítéséről. Hasonló közeledés logikusnak tűnne Peking és Brüsszel részéről is, ehhez azonban első lépésként a Kínában gyártott elektromos gépkocsik importjára kivetett uniós vámok által elindított negatív spirált kellene valahogy megállítani. Elképzelhető, hogy a kétfrontos vámháborútól való félelem lesz az, amely végül megadja a szükséges motivációt a feleknek. 

Érdemes lesz az év során figyelemmel kísérni, hogyan alakul a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete, a Transz-csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) esetleges további bővülése. 2024 decemberében az Egyesült Királyság hivatalosan is a CPTPP tagjává vált, érdekes példát mutatva, hogy egy alapvetően regionális alapon szerveződött szabadkereskedelmi övezethez földrajzi szempontból távoli gazdaság is csatlakozhat. Kína viszont egyáltalán nincsen távol a térségtől, és Peking már korábban jelezte is csatlakozási szándékát.

Érdekes módon a csatlakozási tárgyalások megindításával kapcsolatban Kína felkészültsége csak egy volt a kérdőjelek közül. Ennél nagyobb szerepet játszott az a ki nem mondott várakozás, hogy az USA esetleg visszatérhet az egyezményhez. Donald Trump újbóli megválasztásával azonban bizonyossá vált, hogy Washington nem fog a következő években ilyen irányú lépést tenni, így a tagországok ezzel kapcsolatos kivárását felválthatja egyfajta pragmatizmus, ami már 2025-ben utat nyithat a Pekinggel folytatott csatlakozási tárgyalások előtt.