Állattenyésztés: az ideológiák kereszttüzében

„Klímagyilkos állattenyésztés” – hangzik a vád évtizedek óta a magukat környezetvédőnek hívó szervezetek részéről, számításaik szerint ugyanis a haszonállatok adják a világ ÜHG kibocsátásának 10–15 százalékát. Való igaz, hogy mint minden gazdasági tevékenységnek, így a mezőgazdaságnak is van környezeti lábnyoma, a vitának viszont sokkal inkább arról kellene szólnia, hogy mekkora ennek a mértéke a többi iparághoz képest. Egyértelműen látszik, hogy az Európai Unió rendkívül különutas politikát folytat ebben a kérdésben (is), hiszen az európai gazdáknak világszinten is a legszigorúbb környezetvédelmi szabályokat betartani, ennek ellenére mégis őket kiáltják ki a klímaváltozás okozóinak. Lesz-e ennek bármilyen hatása annak a ténynek a tudatában, hogy a többi kontinensen figyelmen kívül hagyják az állatjóléti és a környezetvédelmi célokat? A leginkább érzékeny kérdést viszont úgy kell feltenni, hogy: kinek állhat érdekében az állattenyésztés kriminalizálása?

Mekkora is valójában az állattenyésztés ÜHG lábnyoma?

Az ENSZ FAO adatai szerint az ember által okozott teljes üvegházhatású gázkibocsátás 14,5 százaléka tulajdonítható az állattenyésztésnek, Európában viszont ez az arány a 6 százalékot sem éri el. Magyarán a világ ÜHG kibocsátásának 80–90 százaléka eleve más iparág (légiközlekedés, építőipar, bányászat stb.) rovására írható, mégis az állattenyésztést tartják a klímaváltozás fő okának. Ennek magyarázataként a kritikusok azt hozzák fel, hogy a metán (amely az állattenyésztés kibocsátásának közel felét adja) 30-szor nagyobb melegítő hatással rendelkezik rövid távon, mint a szén-dioxid. Figyelmen kívül hagyják azonban azt a tényt, hogy a mezőgazdasági eredetű metán az ÜHG-k természetes körfogásának részét képezi, ezek az ún. biogén metánforrások ugyanis a légkörben megközelítőleg 12 év alatt szén-dioxiddá és vízzé bomlanak, a fotoszintézis útján beépülve a biomassza és a talaj szénkészletébe. 

Európa élen jár a csökkentésben, de mi a helyzet a világ többi részével?

Beszéljenek a tények: a világ állatállományának közel 90 százaléka Európán kívül található, a károsanyag-kibocsátás tekintetében pedig még ennél is alacsonyabb arány jellemzi a többi kontinenshez képest. A világ állatállományának közel 60 százalékát Ázsia és Dél-Amerika adja, emellett jelentős még Amerika és Ausztrália termelése is (amelyek Brazília mögött a világ legnagyobb marhahúsexportőreinek minősülnek). A világ többi részétől eltérően azonban Európában folyamatosan csökken az állomány mértéke, az elmúlt tíz évben a szarvasmarha- és a sertésállomány is 5 százalék fölötti mértékben csökkent, a juhok száma pedig közel 10 százalékkal esett vissza. Beszédes adat az is, hogy az EU mezőgazdasága az elmúlt három évtizedben 20 százalékkal csökkentette a metánkibocsátását.

Jelentősen nőtt a világ tej- és húsfogyasztása

Világszerte több mint 6 milliárd ember fogyaszt tejet és tejtermékeket (évente közel 90 kilogrammot fogyasztva átlagban), ez az elmúlt évtizedekben több mint 10 kilogrammos bővülést jelentett egy emberre vetítve. Az Európai Unióban a tejfogyasztás még nagyobb mértékben, közel 20 kilogramm/fő pluszban nőtt. A húsfogyasztás tekintetében pedig az elmúlt 60 évben gyakorlatilag az elfogyasztott mennyiség megduplázásáról számolnak be a kutatások. Az összehasonlítás kedvéért: a világátlag egy főre vetítve 42 kilogramm, Kínában 62 kilogramm (amely az elmúlt évszázad közepén még 5 kilogramm alatt volt!), Magyarországon 81 kilogramm, Amerikában pedig több mint 120 kilogramm (2021-es adatok alapján). A következő évtizedekben pedig mind a hús-, mind a tejfogyasztás tekintetében további emelkedés várható, már önmagában amiatt is, hogy a közel másfél milliárdos lakosságú Indiában csupán 5 kilogramm/fő az éves húsfogyasztás, amely az életszínvonal várható emelkedésével robbanásszerűen lő majd ki a jövőben. A fenti számokat és tendenciákat látva tehát egyáltalán nem az a kérdés, hogy sikerül-e elérni uniós szinten a klímasemlegességet, hiszen ennek globális szinten semmilyen hatása nem lenne – az állattenyésztés és a mezőgazdaság szempontjából semmiképpen.

Kinek állhat érdekében az európai állattenyésztés bűnbakként való kikiáltása?

Ursula von der Leyen tavaly egy német bölcsészprofesszort bízott meg az európai mezőgazdaság jövőképére vonatkozó javaslatcsomag kidolgozásával. A bölcsészprofesszor vezette testület egyik fő célkitűzéseként határozta meg a húsfogyasztás csökkentését és a növényi alapú élelmiszerekre történő átállást. Ennek érdekében – javaslatuk szerint – az állattartást is vissza kellene fogni (ezzel csökkentve a károsanyag-kibocsátásunkat), az állattartó gazdákat pedig egyszeri kifizetéssel ösztönöznék az állatállományuk csökkentésére. Aligha véletlen egybeesés, hogy egy nemrégiben kirobbant botrány szerint több környezetvédő szervezet is bújtatott finanszírozást kapott az Európai Bizottság illetékeseitől. A lényeg azonban – ahogy korábban – most is rejtve maradt: mindaddig, amíg az állattenyésztés metánkibocsátásáról és a húsfogyasztás visszaszorításáról ádáz viták dúlnak a közéletben, addig a nagy közlekedési és ipari vállalatok a partvonalról figyelik a felek összecsapását, CO2 kvóták vásárlásával és PR-kampánnyal letudva a klímaváltozás és a jövő generációk súlyos kihívásait.