Nyomott áron is drága
Az inflációval kapcsolatos aggodalmak a tavalyi év végén és 2025 első hónapjaiban kerültek ismét a középpontba, előrántva a 2022–23-as, rendkívül rossz emlékeket. A tavaszi hónapokban bevezetett árrésstop, majd a meglehetősen széles körű kiterjesztése megfogta az árdinamika sebességét. Ennek eredményeként a január-február környékén reálisnak tűnő 5,5-6,0 százalékos sávból a 4,5-5,0 százalékosba helyeződött át az éves árváltozási ütem. Így már csak a képzeletbeli európai dobogó alsó foka környékén billeg a magyar fogyasztói árindex.
Önmagában az, hogy hazánkban magasabb az infláció, mint a fejlettebb valutaövezeti államokban, nem különleges jelenség, inkább természetes: a konvergencia folyamata magával vonja az árak terén bekövetkező alkalmazkodást is. Ezzel párhuzamosan amíg az eurózónában 2 százalék a középtávú cél, addig nálunk ugyanez 3 százalék. Ami már kevésbé organikus, ha a felzárkózás erősen az árakra korlátozódik, nem jelenik meg reálértelemben. Márpedig az elmúlt 3 évben a gazdaság teljesítménye stagnált, ezzel szemben ugyanebben az időszakban az árak növekedési üteme az uniós élbolyba tartozott.
De miért történik ez? Az inflációnak többféle olvasata van, a fenti probléma magyarázatára a legalkalmasabb az, ami az inflációt általános egyensúlytalanságként írja le: a gazdasági szereplők a költségeik megnövekedését nem képesek hatékonyságjavulással kigazdálkodni, ezért nincs mit tenni, árakat kell emelni. Visszafogott ütemben ez egy kezelhető történet, de amikor folyamatosan – olykor kiugróan – a skála rossz oldalán találjuk magunkat, akkor ezzel mélyebben is fontos lenne foglalkozni. A termelékenységgel / versenyképességgel foglalkozó hazai irodalomnak elég széles a tárháza, elég csak az elmúlt évek jegybanki tanulmányaira gondolni, ugyanakkor az adatok szerint az előrelépés minimum megkérdőjelezhető. Ez pedig nemcsak fejlettségi kérdés, hanem inflációs, azaz a költségsokk-leküzdő képességre is alapvetően kiható tényezőegyüttes.
Mondjuk el, hogy az árrésstop – mint szofisztikáltabb hatósági ár – mellett szól, hogy a lakossági várakozásokat képes volt megfékezni, ez jól látszik a havonta megjelenő jegybanki felmérésekből, például a legutóbbi, májusiból.
Ezzel együtt a korábban működő árstopokhoz hasonlóan ez ismételten alapvetően tüneti kezelése az egyensúlytalanságnak, nem pedig a kihívás gyökerét célzó intézkedés. Ameddig ezen a téren mélyebbre nem ás a hazai gazdaságpolitika, addig Sziszifusz módjára fogjuk görgetni magunk előtt ezt a kérdést és reménykedhetünk, hogy a 21-22-ben bekövetkezett külső sokk-koktél nem történik meg újra.
A helyzet tehát nem jó, de nem is tragikus. Kérdés, hogy mi vár ránk ezután? Rövid távon a relatíve stabil árfolyam, a termelői árak dinamikájának jelenlegi tetőzése, valamint a munkapiac lazulása és a bérdinamika lassulása az árak növekedése szempontjából kedvező olvasat. Ezzel együtt a korábbiaknál vélhetően magasabb vámszint, az árrésstopok későbbi kivezetése jelentős, felfelé mutató kockázatot hordoz magában. Pláne azzal párhuzamosan, ha a gazdaság várva várt és tartós felívelése is bekövetkezik. Arról már nem is beszélve, hogy nagyjából 10 hónap múlva választások lesznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.