Koccintás szűk körben
Megbízhatóbb lenne a vodka, mint a pálinka? Lepipálná a portói a tokajit? A megszokott ízeket kereső, egyenkiszereléshez szokott nyugat-európai fogyasztó szemében – bármennyire fáj kimondani – igen. De nem elég az sem, hogy egy termék legalább íz alapján nagyjából beazonosítható legyen, ezt például a pálinkáról aligha mondhatjuk el. Ahhoz, hogy egy vásárló keresse, ismernie kell, ahhoz pedig, hogy megismerje, ott kell lenni a szeme előtt. Nemcsak plakátokon, hanem az élelmiszerboltok polcain is.
Erre pedig nem készült fel a magyar feldolgozóipar. A minőségi élelmiszerek gyártási volumene édeskevés ahhoz, hogy az áttöréshez szükséges mennyiségben lássák el az exportpiacokat, a marketingbüdzsé meg mintha nem is létezne, sem a cégek költségvetésében, sem a közösségi keretekben. Pedig lenne kitől tanulni. Európában számtalan példa mutatja, nemcsak az olcsó termékekkel lehet hódítani, de hatékony módszerekkel a közép- vagy felső kategóriás élelmiszerek piacán is sikert lehet elérni külföldi piacokon.
Úgy tűnik azonban, Magyarország mintha a világ ínyenctérképéről is lemaradt volna. Újító szellemű séfek, XXI. századi szellemben készült, tálalt ételek és italok híján egyedül a gulyás ugorhat be egy átlagos fogyasztónak, igaz, annak meg nem sok köze van ahhoz, ahogy mi ismerjük.
Ennél tovább viszont még a legelvetemültebbek sem jutottak. De végül is mit várunk el a külföldiektől, ha még mi sem tudjuk például azt, hogy a spanyolok világhírű serrano sonkáját is készítik magyar mangalicából?
