A nyugdíjjal darázsfészekbe nyúlt a kormány
Nemigen akad az utóbbi hónapban olyan kormányzati esemény – tanácskozás, sajtótájékoztató –, amelyen ne bukkannának fel a magánnyugdíjpénztárak kvázi államosításával kapcsolatos indulatok. Már maga ez a fogalom is viták kérdése, hiszen míg a kormány a járulékfizetÕk pénzének a védelmérÕl beszél, a kasszák einstandot emlegetnek. E nézeteltérés lezárására jó darabig esély sem lehet, a költségvetési törvényjavaslat azonban egy újabb érvet emel a vita körébe. Nevezetesen azt, hogy a 360 milliárd forintnyi járulék mellett a büdzsének további 530 milliárdra van szüksége a kasszák vagyonából ahhoz, hogy megvalósulhasson a nyugdíjalap egyensúlya, valamint az szja- és társaságiadó-csökkentés mellett is esély legyen a hiány 3 százalék alá szorítására.
A jegyzethez kapcsolódó cikkünk itt olvasható!
Túlzás azt állítani, hogy a költségvetésben testet öltÕ kormányzati gazdaságpolitika a „pénztárkeringÕ” kimenetelén áll vagy bukik. Az azonban biztos, hogy az úgynevezett második pillérre jövÕre már az államháztartás egyik támasztékaként van szükség.
A nyugdíjpénztárak rangsora itt található
Az, hogy finoman szólva merész húzás volt a még a magánkasszáknál lévÕ vagyon egy jelentős részét beépíteni a büdzsébe, nem kérdés. Ahogy az sem, hogy az egyik legfőbb versenyképességi mutatót, a hiány és államadósság mértékét tizenkét éve húzza le az 1998-ban indított nyugdíjreform. Amely viszont éppen néhány éven belül kezdett volna gyümölcsöt teremni. Ám hogy pontosan milyet, nem tudni, a járadékszolgáltatásról szóló szabályok ugyanis azóta sem születtek meg. Azt pedig, hogy az unió mit szól a magyar kormány huszárvágásához, szintén a jövő zenéje.
Talán ennyi is elég ahhoz, hogy lássuk: a magánkasszák megbolygatásával a kormány olyan darázsfészekbe nyúlt, melynek hatásai nemcsak pénzügyileg, de a közvélekedés terén is hosszú távúnak bizonyulhatnak. Jelenleg azonban az a cél, hogy kiheverjük a csípéseket.
