Hosszú idő után először okozott magyar makrogazdasági adat kellemes meglepetést, miután a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közölte, hogy júniusban a 12 havi drágulás mértéke 4,8 százalékos volt. Májusban az infláció 5,6 százalék volt, a nyár elejére vonatkozó piaci várakozás pedig 5,4-5,5 százalék. A csökkenést az üzemanyagok és az élelmiszerek körében bekövetkezett áresés magyarázza. Előbbivel a szakértők számoltak, utóbbi mértéke viszont felülmúlt minden várakozást: egy hónap alatt átlagosan 1,8 százalékkal mérséklődtek az élelmiszerárak, ami példátlan mértékű.
A jelenségnek két oka lehet. Az egyik, hogy az év elején Európa-szerte dráguló zöldség- és gyümölcstermékek okozta ársokk "távozott a rendszerből", vagyis megtörtént a korrekció. A másik lehetséges magyarázat szerint a nyári szezonális áresés a szokottnál korábban jelentkezett. Ez esetben a következő hónapokban már csak enyhébb szezonális hatásra lehet számítani.
A dezinfláció egyébként őszszel szinte bizonyosan megtorpan majd. A 12 havi fogyasztói árindexet ugyanis nem csak az befolyásolja, hogy milyenek az aktuális árfolyamatok, hanem az is, hogy a tavalyi bázishónapokban milyen változások mentek végbe. Márpedig 2001 végén az infláció szempontjából olyan kedvező külső hatások érték a magyar gazdaságot, hogy az árdinamika akkori csökkenését az idén nehéz lesz túlteljesíteni. Ráadásul számos gazdasági tényező a második félévi dezinfláció ellen dolgozik. Ilyen például a bérkiáramlás történelmi rekordokat döntögető szintje. A mostani jó adatok között is felfedezhető, hogy a piaci szolgáltatások második negyedéves áremelkedése meghaladja a tavalyit - hívja fel a figyelmet Vojnits Tamás, az OTP Bank elemzője. A szakértő szerint a mostani inflációs adatok növelik a decemberi inflációs cél teljesülésének valószínűségét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.