BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bekeményít az EP a bővítésben

Intések. Az EU részéről az eddigieknél határozottabb fellépést sürgetett a román és bolgár reformok folytatása érdekében Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke. Ollie Rehn bővítési biztoshoz intézve szavait értésre adta, hogy a két országgal az eddigieknél nyomatékosabban kell közölni: csak akkor számíthatnak kedvező EP-ajánlásra menetrend szerinti – tehát 2007. januári – felvételüket illetően, ha tovább viszik a reformokat. Brok ugyanis úgy véli, hogy a reformok elindítása nem elég, a lényeg az alkalmazásuk. Ezért biztonsági klauzulák beiktatását szorgalmazta a csatlakozási szerződésekbe, amelyek szükség esetén különleges eljárást tesznek lehetővé a következő három évben. Egyidejűleg azt is felvetette, hogy május helyett halasszák őszre a végső döntést Románia és Bulgária 2007-es felvétele ügyében.

Az igazságszolgáltatási rendszer reformját és a korrupció elleni harcot ítélte a legfontosabb feladatnak a két ország esetében Gál Kinga néppárti magyar EP-képviselő. A plenáris ülésen felszólalva egyúttal rámutatott arra, hogy a kisebbségek ügyében eddig jóval kevesebb történt, mint amennyit a magyar kisebbség elvárna: nincs kisebbségi törvény, és az anyanyelvi felsőoktatás terén sem történt előrelépés.

A bolgár és a román kormány tudatában van annak, hogy a reformokat folytatni kell – állította Dobolyi Alexandra, a vitában felszólaló szocialista képviselő. A Romániában élő magyar kisebbség helyzetével kapcsolatban azonban ő is szorgalmazta, hogy Bukarest alkosson kisebbségi törvényt. Szükségesnek mondta a regionális együttműködés fejlesztését, valamint a szervezett bűnözés elleni harcot. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.