BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

409 millió euró a külkerhiány

A külkereskedelmi termékforgalom idei első két havi hiánya 409,5 millió euró volt, 19 millió euróval több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A korábban közölt előzetes adatok szerint január-februárban a hiány 418,4 millió euró volt. A KSH közleménye szerint január-februárban a kivitel 8,28 milliárd euró volt, 17,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A behozatal 8,69 milliárd euró volt, 16,9 százalékkal több mint tavaly ilyenkor. Az idén februárban a kivitel értéke 4,159 milliárd euró, a behozatalé 4,409 milliárd euró volt. A februári hiány 250,6 millió eurót tett ki, egy évvel korábban 249,2 millió euró volt. Forintban az export értéke 2.081,1 milliárd forintot, az importé pedig 2.184,3 milliárd forintot tett ki a január-februári időszakban, ami a kivitelben 20,4, a behozatalban pedig 19,7 százalékos folyó áras növekedést jelent az egy évvel ezelőtti szinthez viszonyítva. A külkereskedelmi forgalom hiánya január-februárban 103,268 milliárd forint volt, egy évvel korábban 96,476 milliárd forintot tett ki. A KSH jelentése szerint az import forintárszintje 6 százalékkal, az exporté 3 százalékkal nőtt, s így a cserearány 3 százalékkal romlott, túlnyomórészt az energiahordozók árváltozásának következményeként. Január-februárban a legnagyobb forgalmú árufőcsoport, a gépek és szállítóeszközök volumene exportban 17,5 százalékkal, importban pedig 13,8 százalékkal emelkedett. A villamos gépek és készülékek kivitelének értéke 18 százalékkal bővült, a közúti járműveké pedig csaknem másfélszeresére, 46,3 százalékkal nőtt. A másik meghatározó forgalmú árufőcsoport, a feldolgozott termékek esetében is meghaladta a 16 százalékkal bővülő export az import 12 százalékos volumennövekedését. Az árufőcsoport meghatározó forgalmú termékei közül a legnagyobb értéknövekedést kivitelben a szerves vegyi termékek 63,2 százalékos, behozatalban pedig a szakmai, tudományos és ellenőrző készülékek, több mint kétszeres, 119,7 százalékkal bővülő kereskedelmében regisztrálták. Egyedül az energiahordozók volumene nem nőtt: az import változatlan szinten maradt, az export pedig 5 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a jelentős drágulás következében a behozatal értéke 51 százalékkal, a kivitelé pedig 33 százalékkal növekedett. A legnagyobb értéknövekedés a természetes és mesterséges gáz árucsoport forgalmában következett be, ahol az import értéke 67,7 százalékkal bővült. Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kereskedelmének volumene a forgalom mindkét irányában 15 százalékkal bővült. Az Európai Unió viszonylatában a kivitel volumene 13 százalékkal, a behozatalé 12 százalékkal nőtt az év első két hónapjában. A régi tagállamok vonatkozásában a forgalom volumene mindkét irányban 10 százalékkal lett magasabb. Az új tagállamokkal folytatott kereskedelemben a kivitel növekedése továbbra is lényegesen felülmúlta a behozatalét, a kivitel 36 százalékkal, a behozatal 22 százalékkal nőtt. Az egyenleg mindkét országcsoporttal lebonyolított forgalomban aktív volt, a mérleg az új tagországok relációjában 25 milliárd forinttal, a régiek vonatkozásában 13 milliárd forinttal javult. Az Európai Unión kívüli országok viszonylatában a kivitel volumene 28 százalékkal nőtt, az importé pedig 14 százalékkal. Az országcsoporttal folytatott kereskedelemben keletkezett 240 milliárd forintos hiány több mint 40 milliárd forinttal nőtt. Ezt a KSH azzal magyarázza, hogy a korábban a tagállamokból érkező import egy részét mára közvetlenül az ázsiai országokból adják fel. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.