BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adam: nem éli meg a harmadik évet

Könnyen megeshet, hogy a korábbi ígéretekkel és a törvényben foglalt menetrenddel szemben a vállalkozások a jövőben mégsem szabadulnak meg a munkáltatói adóbevallástól és a velejáró adminisztrációs terhektől – tudta meg a Világgazdaság. Ennek hátterében az áll, hogy az említett adóbevallási forma kiváltására hivatott és tavaly nagy reményekkel bevezetett adóhatósági adómegállapítás (adam) a látható sikertelenség miatt megszűnhet, illetve egy szűk körre korlátozódhat.

Mint megírtuk (VG, 2006. május 22.), a 2005-ben életre hívott adamot az idén is igen gyér érdeklődés kísérte. A múlt évben egymillió magánszemélyt vártak a debütáló rendszerbe, azonban még a tízezret sem érte el azoknak a száma, akik nem a munkáltatón keresztül, illetve nem önadózás keretében, hanem a szóban forgó módon kívánták teljesíteni a személyi jövedelemadó-bevallási kötelezettségüket. Ez évben ráadásul még a tavalyinál is kettővel kevesebben szándékoztak az adam lehetőségével élni. A fejlemények láttán az állami adóhatóság azzal a javaslattal fordult a jogalkotó hatósághoz, a Pénzügyminisztériumhoz, hogy az adamot ki kellene iktatni a rendszerből, vagy csak egy viszonylag szűk körre korlátozni – ismerte el lapunk kérdésére Szikora János, az APEH elnöke.

Más forrásból lapunk úgy tudja, továbbgyűrűző hatása is lehet a történetnek. A jogszabályi formába öntött és a parlament által elfogadott elképzelések szerint (egészen pontosan az adózás rendjéről szóló törvény értelmében) jövőre az alkalmazottak már nem kérhetik a munkáltatótól, hogy készítse el az szja-bevallásukat, ugyanis az idei jövedelmek után már nem lehet a munkáltató útján teljesíteni a bevallást. Éppen azért hozták létre az adamot, hogy kiváltsa a munkáltatói adóbevallást. Értesülésünk szerint azonban az adam eltörlése egyúttal azt is jelentené, hogy a vállalkozásokra adminisztrációs terhet rakó bevallási forma mégiscsak tovább élne.

A labda most a pénzügyi tárca oldalán pattog. A szakminisztérium sajtóosztálya azonban lapunk megkeresésére azt a választ adta, hogy semmi sem került elő, amely a létező struktúrát, elfogadott szabályokat megváltoztatná – így az adam esetleges kiiktatása sem vetődött fel.

Elektronikus bevallás

Az ügy pikantériája, hogy a napokban indult útjára – egyelőre csak a nagyobb cégek számára, ám 2007 elejétől már minden kifizetőnek, munkáltatónak kötelezően – a havi munkáltatói elektronikus adóbevallás és adatszolgáltatás rendszere, amely úgyszintén adminisztrációs feladatokkal látja el a cégeket, illetve a könyvelőket.

Vagyis egy pluszteher megjelenését mégsem követné egy adminisztrációs erőfeszítéseket megkívánó kötelezettség ígért megszüntetése.

Vagyis egy pluszteher megjelenését mégsem követné egy adminisztrációs erőfeszítéseket megkívánó kötelezettség ígért megszüntetése.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.