BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Demján duplájára növelné a munkavállalók bérét

Amennyiben az Európai Unió nem fogadja el szeptemberben a magyar konvergencia programot, az állampapírokban lévő forró pénzek elhagyják az országot, és a piacok leírnak minket - mondta Demján Sándor. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke keddi sajtótájékoztatóján hozzátette: az adórendszer miatt nem versenyképes Magyarország, ennek oka pedig a nagy, nem hatékony és drága állam. A munkaadói szervezet a következő pontokba foglalta össze a tennivalókat: a kormány és az ellenzék rögzítse az euró 2010-es bevezetésének szükségességét, a költségvetési hiány csökkentését, az egészségügy reformját, valamint azt, hogy 2010-re a bérköltség egyharmada helyett annak kétharmada kerül a munkavállalók zsebébe. Ehhez radikálisan kell csökkenteni az államot, például az önkormányzatoknál a mai alkalmazottak kétharmada is elegendő lesz. Az evával kapcsolatban az ügyvezető elnök az MTI kérdésére úgy vélekedett, hogy átmenetileg - a kis és közepes cégek segítésére - duplájára kell emelni a jelenlegi 25 milliós értékhatárt, de a végső cél az, hogy az evához hasonló teher háruljon csak minden vállalkozóra. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.