BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Életemben először hálás vagyok az újságíróknak"

Harry herceg folytatja édesanyja, a tragikus körülmények között elhunyt Diana hercegnő által megkezdett, az AIDS betegek megsegítéséért vívott harcot. A múlt héten Lesothoban tett látogatása során felkereste a helyi árvaházat. Itt találkozott, a most hatéves Mutsu Potsane-val, akit két évvel ezelőtt ismert meg, a kisfiú azóta az AIDS miatt elvesztette szüleit. A herceg a „Senetable”, azaz „Ne feledjetek el” nevű alapítványt Lesotho hercegével Seeiso-val közösen hozta létre. „Azért ezt a nevet választottuk” - nyilatkozta Harry, „mivel így szeretnénk tisztelegni elhunyt édesanyáink emléke előtt. Mindketten elkötelezettek vagyunk, édesanyáink mindenben támogatták az AIDS elleni küzdelmet, és kifejezetten mélyen elköteleződtek az árva gyermekek ügye mellett”. Lesothoban naponta 70-en halnak meg AIDS-ben. Az alapítvány hosszú távú projektekkel segíti majd az elmaradt országot, így egy tinédzser korú leányanyák részére kiépített, valamint gyermekekkel foglalkozó tanácsadó központ létre hozását tervezik. „Életemben először hálás vagyok az újságíróknak, azért, hogy publicitást kap mindaz, amit itt teszek. Jöjjenek vissza 25 év múlva, és meglepő változásokkal szembesülnek majd.” - tette hozzá Diana kisbbik fia. (BBC)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.