Emberek! Nem az euró számít, hanem a reálgazdaság!
Az eurózónához való csatlakozás értelemszerűen az egyik igen fontos gazdaságpolitikai eszköz feladását jelenti, hiszen nem mi, hanem Brüsszel, illetve az Európai Központi Bank fogja megszabni nemcsak a monetáris, hanem – gyakorlatilag – a fiskális politikánk sarokszámait is. Ezért az euróövezethez csak azt követően szabad csatlakozni, hogy a magyar államnak már nem lesz szüksége autonóm monetáris politikára és eszköztárra. Ez az idő akkor következhet be, amikor a magyar gazdaság már annyira hasonlít az EU fejlett gazdaságaira, hogy a rájuk szabott brüsszeli és frankfurti intézkedések ugyanúgy hatnak rá. Tehát az az elképzelés, miszerint a maastrichti feltételek teljesítése garancia arra, hogy a forint éretté válik a csatlakozásra, alapjaiban téves. A csatlakozás megalapozottságának kritériuma ugyanis elsősorban a reálszféra konvergenciája az eurózóna reálszférájával.
Ha a csatlakozás a reálszféra konvergenciája nélkül történik, a következmények katasztrofálisak lehetnek. Miközben a portugál gazdaság 1996–2000 között átlagosan 4 százalékkal nőtt, addig az euróövezethez történő csatlakozást követő öt évben kevesebb mint fél százalékkal (!). Az ír „csodatörténet” 9,7 százalékról 5 százalék alá esett. Az olasz növekedés eltűnt, míg a nem csatlakozó Nagy-Britannia, Svédország és Dánia a gazdasági növekedés gyors ütemét vagy fenntartotta, vagy pedig növelte.
A helyzet még ennél is rosszabb lenne, ha a tagállamok teljesítenék a maastrichti követelményeket. De az euróövezet gazdaságának 76 százaléka, a teljes unió gazdaságának 92 százaléka (!) a maastrichti előírások „mellőzésével” működik. Mi a várható eredmény, ha történetesen mi betartjuk a maastrichti követelményeket? Az, hogy a forint olyan szintre értékelődik fel, amelyen a magyar gazdaság végképp versenyképtelenné válik, miközben a kötvénytulajdonosok jelentős árfolyamnyereséget könyvelhetnek el. A jelenség megfigyelhető Szlovákia esetében. Az EMR II-be való belépés hatására (amelyet a kötvénypiacok lelkesen üdvözöltek) a korona 10,2 százalékot erősödött, a folyó fizetési mérleg pedig váratlan mértékű romlásnak indult.
Sajnos a magyar véleményformálók túlnyomó többsége átvette azt a hamis érvelést, miszerint az államháztartási reform, a költségvetési deficit csökkentése az eurócsatlakozáshoz kapcsolódik, azaz annak elnapolása önmagában megkérdőjelezi a reform iránti elkötelezettséget. Pedig a két folyamat és döntés egymástól független. Az államháztartási és az egészségügyi reformot a csatlakozástól függetlenül is meg kell csinálni. Nem azért, hogy az euróhoz csatlakozhassunk, hanem azért, mert érdekünk, mert a dinamikus gazdasági növekedéshez ez szükséges. Természetesen majd az euróövezethez is jó lesz csatlakozni, de csak akkor, ha (1) a magyar reálszféra konvergenciája eléri a megfelelő szintet, és (2) amikor a maastrichti feltételek egy ésszerűbb formát öltenek.
