II. NFT: nyomulnak a kamarák
A II. Nemzeti fejlesztési terv (II. NFT) keretében alapvetően átalakul az üzleti környezet Magyarországon, hatására a hazai vállalkozások úgy működhetnek majd, mint európai társaik – jósolta Baráth Etele, az ügyvezető kormány európai ügyekért felelős minisztere a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) regionális fejlesztési kollégiumának keddi ülésén. A tanácskozáson a 2007–2013 közötti pólusprogramokat vitatták meg, s arra a következtetésre jutottak a résztvevők, hogy európai módon számba vett kamarák nélkül nincs európai szintű gazdaság.
Fontos tehát az MKIK és területi szervezetei érdemi szerepvállalása a II. NFT-ben, hiszen – mint Parragh László elnök fogalmazott – nagy tervekben és nagy projektekben Magyarországon nincs hiány, annál foghíjasabbnak tűnnek a végrehajtás feltételei. Több felszólaló is rámutatott, hogy akár csak saját fejlődési lehetőségeiket tekintve is rendkívül nagy az információs deficit a magyar kis- és középvállalkozóknál nyugat-európai társaikhoz képest. További komoly hátrány, hogy kirívóan csekély körükben az együttműködési hajlandóság. „Hálózatunkat – a negyvenezres valódi tagságot, az országban található mintegy száz irodát és kiterjedt nemzetközi kapcsolatainkat – hatékonyan lehetne használni 2007 és 2013 között az európai uniós források felhasználásának, a fejlesztési célok elérésének előmozdításában” – érvelt az MKIK elnöke. A tanácskozáson felmerült egy konkrét kamarai internetes gazdasági adattár, pályázati és – a megvalósuló nagyberuházásokhoz kapcsolódóan – beszállítói tájékoztató rendszer kialakításának az ötlete. Ennek létrehozására a felszólalók szerint az MKIK és a területi kamarák is több lépcsőben pályázhatnának. A politikai kijárás helyett a kreativitásnak, az innovációnak, a stratégiai gondolkodásnak kellene teret engedni Magyarországon – szögezte le Miklóssy Ferenc, az MKIK alelnöke.


