BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kik gyakorolták a legnagyobb hatást a világra?

Az amerikai Time magazin minden évben elkészíti százas listáját azokról, akik szerintük a lenagyobb befolyást gyakorolták a világra. A hetilap több alkategória szerint csoportosítja a legbefolyásosabb személyeket.
A "tudósok és gondolkodók" között például helyett kapott Jimmy Wales, az internetes enciklopédia, a Wikipedia atyja, míg a "vezetők és forradalmárok" között számos olyan személy kapott helyet, akik egymással harcolnak. (Ebben a kategóriában azokat sorolja fel a Time szerkesztősége, akiknek elég erejük van a világ megváltoztatására.) Így a listán egyaránt szerepel George W. Bush amerikai és Mahmud Ahmedinedzsad iráni elnök, vagy Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és Iszmail Hanije palesztin kormányfő is. Ebben az alkategóriában található Hugo Chavez venezuelai elnök, Muktada al-Szadr iraki vallási vezető, XVI. Benedek pápa, a Gates-házaspár, vagy Angela Merkel német kancellárnő is.
A "hősök és úttörők" szekcióban szinte megszokott már Bono, az U2 együttes frontemberének szereplése, de Angelina Jolie színésznőt, Orhan Pamuk török írót, Wynton Marsalis dzsessz-zenészt vagy Elie Wiesel Nobel-díjas írót is itt találjuk.
A nagy újítókat, grandiózus terveket megvalósítókat felsoroló "építők és titánok" közt felfedezhetjük a Császárt, vagyis Franz Beckenbauert, a legendás német labdarúgót, aki az idei foci VB főszervezője. De megtalálhatjuk P. Diddy (a listán polgári nevén, Sean Combs, szerepel) hip-hop zenészt is, akinek jól menő ruhaipari vállalkozása van. (VGO)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.