BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még várni kell a közösségi biologóra

A biotermesztésé a jövő – hangoztatták e heti ülésükön az EU agrárminiszterei. Arról azonban továbbra sem született egyezség, milyen feltételekkel vezessék be az ökológiai módszerekkel előállított élelmiszerek egységes uniós jelölését. A tanács soros elnöke, az osztrák Josef Pröll szerint legkorábban az év második felében, a finn elnökség alatt lehet előrelépésre számítani. Egyelőre vita van arról, hogy az „EU organic” vagy „EU bio” logót a tagállamokban ma alkalmazott jelzések helyett vagy azokkal párhuzamosan vezessék be, és az érintett termékek köréről sincs egyetértés – összegzi a Die Presse. Az Európai Bizottság javaslata szerint csak nyers terményekre vonatkozna a megjelölés, de egyes tagországok készételekre, sőt egész éttermi menükre kiterjesztenék annak alkalmazását. Ráadásul a különösen szigorú ellenőrzést alkalmazó országok nem fogadnák el a biotermesztés kritériumainak lazítását, mások viszont attól tartanak, hogy a túlzott szigor sok gazdát kiszorítana erről a nagy jövő előtt álló piacról.

A biotermesztéshez hasonlóan a génkezelt növényfajták (GMO-k) ügyében is heves vitát hozott az agrárminiszterek tanácskozása. Brüsszel a búza- és kukorica-vetőmagoknál legfeljebb 0,5, a repcénél 0,3 százalékos GMO-arányt engedélyezne; e felett számítana genetikailag módosítottnak az áru. Ez biztosítaná, hogy az élelmiszereknél és takarmányoknál 0,9 százalékos GMO-arányt tudjanak tartani. Az osztrák elnökség és több más tagállam azonban 0,1 százaléknál húzná meg a vetőmagok esetében a határt, ez azonban bizottsági vélemény szerint túlságosan megdrágítaná a terményeket.

Magyarország a Bruxinfo értesülése szerint minél szigorúbb intézkedéseket szeretne GMO-ügyben, azt ellensúlyozandó, hogy a jelenlegi keretek között a tagállamok eltérően szabályozzák a hagyományos és a génkezelt termények közötti izolációs távolságot (ez elsősorban a határ menti területeken jelent kockázatot). Az Európai Bizottság egyelőre nem készített javaslatot az izolációs kérdésekre vonatkozóan; mint a Der Standard megjegyzi: előbb a GMO-k maximális arányáról szeretnének megállapodni.

Komolyabb arányú GMO-termesztés egyébként a tagállamok közül egyedül Spanyolországban folyik. Nagy-Britanniában, Német-, Cseh- és Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Dániában és Portugáliában intenzív kutatások mellett csak kisebb mennyiségben termesztenek gmO-növényeket. Magyarországon és a fennmaradó 15 tagállamban sem számottevő kutatás, sem termesztés nem folyik.

Támogatás

Folytatni kívánja a biotermelésre átálló gazdák támogatását az unió.

A hagyományos gazdálkodás helyett a szigorúbb ökológiai normákat választó termelők az első két évben nem forgalmazhatják biotermékként az árujukat, ez veszteséget okoz és közösségi szubvenciót tesz szükségessé.

A hagyományos gazdálkodás helyett a szigorúbb ökológiai normákat választó termelők az első két évben nem forgalmazhatják biotermékként az árujukat, ez veszteséget okoz és közösségi szubvenciót tesz szükségessé.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.