Milyen intézkedéseket hozhat a Gyurcsány-kormány?
Még mindig vannak nyitott kérdések a koalíciós egyeztetéseken – állították lapunknak a két párt politikusai. Ezek között vannak az önkormányzati csomaggal kapcsolatos részletkérdések, de még nincsenek eldöntve az adótörvények módosításának tartalmi részletei sem. De a program kész lesz, arról megegyeznek, hiszen azt jövő hétfőn már a parlamentnek is be kívánja nyújtani a kijelölt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc. Ennek végleges változatát akarja megismerni a liberális frakció, amely csütörtökön és pénteken tartja ülését. Ide és az MSZP péntek-szombati frakcióülésére is ellátogat a kormányfőjelölt, de úgy tűnik, minden részletet még itt sem ismerhetnek meg a képviselők arról, mit is jelent a reformkormányzás.
A parlament elé terjesztendő törvényjavaslatok – amelyeknek állítólag már a szövegezése zajlik – tartalmáról még kevesebb információjuk lesz a frakcióknak, ezek nem is részei a kormányprogramnak. A jogszabálytervezetek egy részét a kétharmados ügyek képezik, a „kezdjük magunkon a takarékoskodást” szlogen mellett. Ezek sorsa azonban az ellenzék kezében van, Gyurcsány Ferenc személyesen igyekszik felkeresni a pártelnököket. A benyújtandó csomag másik részéről hallgat a koalíció, ám azt elismerik, a sajtó nem tapogatózik rossz helyen. A javaslatok között lesz a gázár-kompenzáció átalakítása vagy a középső áfakulcs felemelése. Lesznek előterjesztések az egészségügyet érintően is, ezzel demonstrálni kívánják, milyen irányú is lesz az átalakítás. Ígérik, az oktatással kapcsolatban is lesznek kormányzati, a nyáron megtárgyalandó javaslatok. A miniszterelnök tegnap egyébként a felsőoktatásról és a kutatás-fejlesztésről egyeztetett szakemberekkel, ma az OÉT munkavállalói oldalával, utána szociálpolitikusokkal, végül az önkormányzati szövetségek vezetővel konzultál.
Továbbra is tartja magát az a szocialista elképzelés, hogy tizenkettőre csökkentik a minisztériumok számát. Nem döntötték még el, hogy mely tárcákat is kapná meg az SZDSZ, s azokat ki is vezetné. Lapunk információi szerint Gyurcsány Ferenc nem kívánja Magyar Bálintot beemelni a kabinetbe, s az oktatási-kulturális összevont tárcát Hiller Istvánnak szánja. A liberálisoké lesz a tervek szerint az egészségügyi minisztérium, de azt nem vezetheti jelöltjük, Molnár Lajos. A gazdasági tárcát Kóka János irányítaná, a külügyit Szent-Iványi István. Kérdés, hogy mi is lehet a kompromisszum, hiszen a fentiek fényében az SZDSZ egyetlen karakteres ügyében sem kapott „zöld utat”. Nemet mondtak a szocialisták egyelőre a több-biztosítós egészségügyi modellre, az egészségügyi miniszterjelöltjükre, az egykulcsos adóra, a tízminisztériumos javaslatra.
Gyurcsány Ferenc a szombati MSZP-kongresszuson azt ígérte, hogy minden jelentős szocialista politikus kormánytag lesz. A fejlesztéseket, a munkahelyteremtést tömörítő tárcát vezethetné Kiss Péter, Veres János a hírek szerint pénzügyminiszter marad, nem tudni, ki vinné az igazságügyet-rendészetet, vagy mi lenne a szociális területekkel. Azt sem világos, mit jelent az a kijelentés a gyakorlatban, hogy nemcsak a minisztériumok felsorolását változtatnák meg, hanem vezetőik feladatkörét, statútumát is. TE


