BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MNB: Nagyjából ezermilliárdnyi megszorítás kellene

Az euró bevezetéséhez szükséges 3 százalékos államháztartási hiány eléréséhez minimum a GDP 5,5 százalékát kitevő kiigazítási programot kell megvalósítani 2008-ig - mondta Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója kedden, "Az euró bevezetése Magyarországon" címmel rendezett budapesti konferencián.

"A helyzet nem olyan rossz, amilyennek látszik, ezért viszonylag könnyű nagyot ugrani" - jelezte Hamecz István, megjegyezve, hogy 2005 végén Magyarország egyetlen maastrichti kritériumot sem tudott teljesíteni. Az alapvető probléma az államháztartás eredményszemléletű (ESA''95) hiányának alakulásában van, hiszen ez a mutató - nyugdíjkorrekció nélkül - 2005-ben a GDP 7,6 százaléka volt, és ebben az évben, figyelembe véve a Grippen elszámolást, 6,4 százalék lehet - mondta az MNB ügyvezető igazgatója.

Levezetése szerint kiigazítási program nélkül ez a hiány további 1,4 százalékkal, 7,8 százalékra nő, de ha a privat public partnership (ppp) programot nem sikerül a költségvetésen kívül helyezni, akkor további 1,1 százalékkal dagad a deficit, 8,9 százalékra. Ez utóbbi két tétel, azaz a kiigazítás 300 milliárd forintra rúgó összege és a ppp program nélkül is 6,4 százalékos államháztartási hiánnyal kell számolni - rögzítette Hamecz István. "Mivel a már elfogadott adótörvények 2008-ra további 1,2 százalékkal növelik a hiányt, akkor lehet 2008-ra elérni a maastrichti kritériumokat, ha a GDP arányában a következő két évben minimum 5,5 százalékos kiigazítására kerül sor" - fogalmazott az MNB igazgatója.

A lehetőségeket sorolva Hamecz István elmondta, hogy a költségvetési szektor 10 százalékos létszámleépítése a GDP 0,5 százalékos megtakarításával járna, az egészségügyi, oktatási kiadások finanszírozásának részbeni áthárítása további 0,7 százalékot jelentene, az állam kamatkiadásainál elérhető egyenlegjavítás és az állami beruházások visszafogása 0,5-0,5 százalékot "hozna".

Ebből a levezetésből következik, hogy adóemeléssel, illetve a társadalmi transzferek - kiadások - csökkentésével további, összesen a GDP 3 százalékát kitevő kiigazításra van szükség ahhoz, hogy teljesítsük a maastrichti államháztartási kritériumot - jelentette ki az MNB ügyvezető igazgatója. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.