BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Montenegró független

Önállósulás. Montenegró kormánya immár az EU-tagság mielőbbi elnyerésére összpontosíthat, miután a hét végi népszavazáson – hajszálnyi többséggel – az önálló állammá válás mellett döntött a lakosság. Egy esetleges csatlakozás természetesen az Európai Unió számára is újszerű problémákat vet fel, hiszen egy mindössze 650 ezer lakosú törpeállamot kellene az amúgy is akadozó irányítási és döntéshozatali rendszerbe illeszteni.

A bizonytalanság elkerülése végett az EU korábban 55 százalékban határozta meg azt a többséget, amely mellett elfogadja a népakaratnak az önálló állammá válás melletti megnyilvánulását. Ezt a határt – a tegnap lapzártánkig érkezett jelentések szerint – mindössze 0,4 százalékkal haladta meg a függetlenség melletti „igen” szavazatok száma. Az 55,4 százalékos – vagy bármely 55 százalék feletti – arány mindenesetre megnyitja az utat, hogy Montenegró immár a Szerbia által jelentett ballaszt nélkül közeledjen az EU-hoz.

Belgrád társulási – és esetleges későbbi csatlakozási – szándékát Brüsszel a hónap elején „jegelte”, miután a szerb kormány többszöri haladékkal sem tartóztatott le háborús bűnök elkövetésével vádolt katonai és politikai vezetőket, mindenekelőtt Ratko Mladic parancsnokot.

Montenegrónak a Szerbiával fenntartott laza államszövetségről való leválás önmagában nem fog nagyobb technikai nehézségeket okozni. A kicsiny hegyvidéki köztársaság gazdasága eddig nagyrészt önállóan működött, saját vámtörvényei voltak és más valutát használt. Még távolról sem csitult el a legutóbbi balkáni háború, amikor a podgoricai kormány arról döntött, hogy – az akkor feltartóztathatatlanul inflálódó „jugoszláv” dinár helyett – a német márkát vezeti be fizetőeszközként. A döntéssel az is programozva volt, hogy a német valuta helyébe majd az eurót kell bevezetni, mintegy az uniós közös valutaövezet tizenharmadik tagállamaként. Ha sor kerül a különválásra, akkor lényegében már csak csekély számú államszövetségi vagyontárgyról (például a külföldi követségekről) kell megállapodni, ami például a szlovák önállósodás esetén konfliktus nélkül végbement.

Montenegró függetlenségének elnyerésével sem várhatóak kedvezőtlen változások kétoldalú üzleti, befektetési kapcsolatainkban, amelyek ma is kiegyensúlyozottak; eddig is fontos piac volt, s ezután is az lesz számunkra – mondta a Világgazdaságnak Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium külgazdasági helyettes államtitkára. Sok múlik azon, hogy milyen lesz a két ország technikai viszonya, menynyire teszik gördülékennyé a kereskedelmi és a tranzitforgalmat. A kötött segélyezési konstrukcióval beindult projektek, illetve az előkészületben lévők zavartalanul folytatódnak – tette hozzá.

Montenegróra a magyar statisztikai rendszer nem készít külön kimutatást, de becslések szerint (élelmiszer-ipari) exportunk értéke tavaly mintegy 20-25 millió euró volt. Az onnan származó behozatalunk nagy részét a timföld teszi ki. A befektetési kapcsolatok dinamikusak: Magyarország a legnagyobb külföldi invesztor Montenegróban, köszönhetően a Magyar Telekom közel 140 milliós beruházásának, illetve annak, hogy a Hunguest Hotels Rt. az egyik legnagyobb szállodaüzemeltető vállalkozás a maga 10-15 millió euró összértékű projektjeivel. Emellett a Magyar Alumínium Rt.-nek van számottevő üzleti tevékenysége Montenegróban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.