BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs ideális munkaerő

Öregszik a magyar társadalom, így 2021-ben a lakosság átlagéletkora már 43 év lesz, holott öt évvel ezelőtt még csak 39 esztendő volt – derült ki a Népességtudományi Kutató Intézet (NKI) elemzéséből. Ebből adódóan hamarosan a munkahelyi csapatok átlagéletkora is emelkedik, ám a vállalkozások egyelőre nem követik tudatosan a hazai korfa változását, sőt egyetlen generációról sem állítják, hogy tökéletes munkaerő lenne. Legjobb helyzetben a 25–45 év közötti dolgozók vannak, legrosszabbul a 45 év felettiek járnak egy-egy létszámcsökkentéskor. A pályakezdőket tapasztalatlannak tartják, a középkorúakat drágának, az idősebbeket pedig kevésbé innovatívnak. Nyugat-Európában több cég is fiatalítja a dolgozói állományát – a svéd Ericsson például 30 év alattiakat toboroz, az ennél idősebbek pedig komoly végkielégítéssel távozhatnak augusztus végéig –, de az előrelátó munkaadók általában vegyes csapatokat alakítanak ki. Az NKI kétféle becslést készített, az alapváltozat szerint 2021-ben 3,76 millió foglalkoztatott és 292 ezer munkanélküli lesz Magyarországon. Az optimális változatban a foglalkoztatottak 4,181 millióan lesznek, a munkanélküliek száma pedig 249 ezer fő körül alakul. 3. oldal

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.