BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Startol az agrár Mikrohitel plusz

Rövidesen új hitelcéllal bővül a Mikrohitel plusz program – tudtuk meg Aladics Sándortól, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. vezérigazgató-helyettesétől. Így a mikrovállalkozások mezőgazdasági termékek előállítására, feldolgozására és forgalmazására irányuló beruházásaik finanszírozására is igénybe vehetik a kedvezményes kamatozású kölcsönt. A helyi vállalakozói központok a hónap végéig megkapják a technológiát, az ügyfelek pedig május közepétől igényelhetik a Mikrohitel pluszt.

Az új hitelcél esetén a kölcsön összege és a futamidő kisebb, mint a már futó programban. Azaz a mezőgazdasági tevékenységhez igényelhető kölcsön 1–15 millió forint helyett csak 1–5 millió lehet, a futamidő pedig tíz év helyett hét. A többi feltétel változatlan.

A hitelt olyan mikrovállalkozások vehetik igénybe, ahol a foglalkoztatottak száma tíznél kevesebb, és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb kétmillió eurónak megfelelő forintösszeg. A kölcsönt induló cégek is igényelhetik. A hitelből a kérelem benyújtását megelőző fél évben keletkezett számlák is finanszírozhatók. A Hitelgarancia Zrt. 80 százalékos mértékű készfizető kezességvállalása kell a kölcsönösszegre és annak egyéves kamatára. A készfizető kezességvállalási díjat az MFB az ügyféltől átvállalja. MK

Mikrohitel plusz

(mezőgazdasági tevékenységhez)

Összege: 1–5 millió forint

Kamata: jegybanki alapkamat

Lejárat: max. 10 év, 2 év türelmi idővel

Összege: 1–5 millió forint

Kamata: jegybanki alapkamat

Lejárat: max. 10 év, 2 év türelmi idővel-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.