"Szentháromság" a kommunizmusért
Alighanem új arccal bővül azok sora, akik nap mint nap a kubai polgárokra tekintenek majd az országban mindenhol fellelhető hatalmas poszterekről, erősítendő bennük a forradalmi lelkületet. Egy bolíviai kokacserje-termesztő, Evo Morales lehet az új példakép, aki szombaton – immár az andoki ország első indián származású elnökeként – személyesen is találkozott Havannában a kommunizmus élő legendájával, Fidel Castróval. Az igen baráti találkozón ott volt a latin-amerikai szélsőbal ma legerősebb képviselője, Hugo Chávez is, aki a világ ötödik legnagyobb olajexportőrének számító Venezuela elnökeként immár komoly gazdasági támaszt is teremt az antiimperialista harchoz. S ha már együtt voltak, gyorsan meg is alakították a Bolivári Alternatíva Amerika Számára (Alba) nevű szervezetet, amelynek nem titkolt célja, hogy az Egyesült Államok által favorizált Amerikai Szabad Kereskedelmi Térség (ALCA vagy FTAA) ellenpólusává váljék.
A rövid, de intenzív találkozó akár egy is lehetett volna a szokásos kubai diplomáciai sikerpropagandák sorában, a későbbi történések fényében azonban felértékelődött a megbeszélés. Valószínűleg itt véglegesítették ugyanis azt a tervet, amelyet Morales hétfőn, a munka ünnepén és elnöki terminusának épp 100. napján jelentett be nem kis felhajtás közepette. A volt szakszervezeti vezető ugyanis elrendelte, hogy országszerte 56 helyszínen a katonaság vegye át az ellenőrzést Bolívia energiaipara felett, ez főként földgázkitermelést jelent. Bár az elnök mögött ünneplő munkások olyan transzparenseket emeltek a magasba, hogy „Államosítva: a bolíviai nép tulajdona”, közvetlen kisajátításról egyelőre nem beszélhetünk. A külföldi vállalatok, mint a brit BG Group és a BP, a brazil Petrobras, a spanyol–argentin Repsol YPF, a francia Total vagy az amerikai ExxonMobil hat hónapot kaptak arra, hogy újratárgyalják szerződéseiket – vagy hagyják el az országot. Egyelőre 50-ről 82 százalékra emelték a kitermelés utáni terheket, a kormány pedig addig is maga mondhatja ki a végső szót a kitermelést, szállítást, eladást, árakat és exportot érintő döntésekben.
Bár Venezuela után Bolíviáé Dél-Amerikában a második legnagyobb földgázkészlet, a hiányzó infrastruktúra miatt igen sajátos helyzetben van. Tengeri szállítási útvonal híján fő felvevőpiaca a szomszédos Brazília és Argentína. A helyzet annál is pikánsabb, mivel a legnagyobb kitermelő cég szintén brazil, ugyanakkor Brazíliában jelenleg a mérsékelt balos – egyébként szintén volt szakszervezeti vezető – Luiz Inácio Lula da Silva az elnök. Bár korábban történtek arra kísérletek, hogy az akkor még kéttagú Chávez–Castro tandem Lulát is bevonja Latin-Amerika „felszabadításába”, a brazil elnök végül megmaradt a piackonform megoldásoknál, s vélhetően nagy szerepe volt abban, hogy Moralest lebeszélje az azonnali államosításról.
Való igaz, hogy a kontinensen befektető multik eddig igen busás haszonra tettek szert az olyan szerződések révén, amelyek gyakran rendkívül előnytelenek voltak az adott ország számára korrupt politikai vezetésük túlzott engedékenysége miatt. A külföldi tőkének való kiszolgáltatottság néhány éve például Argentínában, a pezóválság idején korbácsolta fel az indulatokat. Tény ugyanakkor, az érintett országoknak általában nem volt meg a megfelelő tőkéjük és know-how-juk ahhoz, hogy állami forrásból fejlesszék energiaiparukat. Valószínűleg Bolívia sem tudná azonnal hatékonyan önállóan működtetni a most ellenőrzés alá vont javakat, Chávez azonban jelezte, kész kisegíteni az új barátot.
A bolíviai fordulat önmagában nem rázza meg a kontinensen befektető energiamultikat, bár máris több érintett fél kifejezte aggodalmát. Ami azonban ennél jóval fontosabb: a jelek szerint mégis kezd formát ölteni Fidel Castro régi álma a kommunizmus exportjáról. (Érdekes adalék, hogy az ebben élenjáró argentin származású forradalmárt, Che Guevarát, Fidel legendás harcostársát épp a bolíviai erdőkben lőtték le, akkor ugyanis még nem kértek ebből az exportból az ottani indiánok.) A fegyverek helyett azonban most az olcsó energia lehet ennek eszköze, hiszen Hugo Chávez nyíltan meghirdette: „Olajunkat az emberek felszabadítására fogjuk használni.” S ez már valóban komoly fejfájást okozhat az Egyesült Államoknak, amely importja 15 százalékát épp Venezuelából szerzi be. Úgy tűnik tehát, hogy a kommunista triumvirátusnak ezúttal sikerült borsot törnie az ősellenség orra alá, de a játszma még korántsem ért véget.
