Ügyfélkapu a betegeknek
Többszörös kontroll alatt állnak április elsejétől az egészségügyi intézmények, köztük a patikák. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) eddigi, szúrópróbaszerű vizsgálata helyett a betegek is ellenőrizhetik: a kórházakban valóban elvégezték-e rajtuk azokat a beavatkozásokat, amelyek számláit benyújtották a biztosítónak. Király Gyula, az OEP informatikai főigazgató-helyettese azt is elmondta a Világgazdaságnak: az információkhoz ? a közigazgatósági hatóságoktól előre igényelt egyedi kóddal ? a kormányzati portál ügyfélkapuján juthatnak hozzá az érdeklődők.
A biztosító ? az adatvédelmi előírásoknak megfelelően ? egyénre lebontva, a társadalombiztosítási azonosító jel (taj) alapján tartja nyilván a biztosítottakat. A betegtájékoztató adatlapon szerepel a szolgáltató gyógyintézmény neve és címe, a gyógyítás kezdete és vége, az elvégzett beavatkozások sora, az azokhoz benyújtott társadalombiztosítási támogatás összege. Megtalálható az orvos kódja és neve is.
A kórházak szerint azonban ez a számla csupán az egyes beavatkozásokra elvileg fizethető tb-támogatásokat tartalmazza, ezért csak egyfajta előkalkulációnak tekinthető. A páciensek egyébként eddig is elkérhették azt a kórháztól, ám mindössze egy-két százalékuk élt ezzel a lehetőséggel ? mondta Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Pedig az intézmények falán mindenhol kifüggesztették a betegtájékoztató kérésének lehetőségét. Ezt erősítette meg Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke is, hozzátéve: a számlának akkor lenne értelme, ha a gyógyítás valós költségeit tükrözné.
Tudni kell, hogy a biztosító egy beteg után átlagosan 134 ezer forintot fizet a kórházaknak, ez a biztosítóval történő végelszámoláskor le- és fölfele is változhat. Király Gyula szerint azonban a betegek a megelőző teljes évre vonatkozó szolgáltatásokról, azok tb-díjairól kaphatnak tájékoztatást, és ez már tényadatokat mutathat. ?Lebukhat? például a kórház, ha a két napig kezelt beteg után több napi ápolásról ad jelentést a biztosítónak.
A kórházi beavatkozások mellett a szakrendelői, a fogászati, a diagnosztikai ellátásokról, a művesekezelésekről, a házi szakápolásról és gondozásról is érdeklődhetnek a biztosítottak. Megtudhatják továbbá a patikákban kiváltott gyógyszerekkel, a gyógyászati segédeszközökkel, a gyógyfürdő-szolgáltatásokkal, a tb-támogatásokkal kapcsolatos információkat is. Lényeges a biztosítotti jogviszony kontrollja. A beteg meggyőződhet arról, hogy foglalkoztatója befizette-e utána a tb-járulékot, s a kórház is megtudhatja: érvényes-e a hozzá került páciens tajkártyája. Ez utóbbi érvénytelensége esetén is el kell látnia a beteget, s utólag kell behajtani a gyógyítás költségét. A biztosítotti jogviszony érvényességének vizsgálata alapvetően fontos például a táppénzjogosultság megállapításánál ? tette hozzá a főigazgató-helyettes.
Egyéni járulékszámlák júliustól
Az ügyvezető kormány egészségügyi minisztere szerint a biztosításelvű egészségügy kialakításának első lépése az egyéni járulékszámlák bevezetése, ennek ellenőrzésére az APEH informatikai rendszere július 1-jével válik alkalmassá.Rácz Jenő szerint munkáltatókra lebontva követhető nyomon a járulékfizetés, az OEP rendszere pedig biztosítottra lebontva tartalmazza az ellátások igénybevételét, így kiszűrhetők a járulékot nem fizető, bár arra képes ?potyautasok?.
Rácz Jenő szerint munkáltatókra lebontva követhető nyomon a járulékfizetés, az OEP rendszere pedig biztosítottra lebontva tartalmazza az ellátások igénybevételét, így kiszűrhetők a járulékot nem fizető, bár arra képes ?potyautasok?. -->


