Új kormány lehet június 9-től
Június 9-én alakulhat meg a Gyurcsány Ferenc vezette új kabinet a jelenlegi menetrend szerint. Ehhez az kell, hogy a kormányprogramot, ahogy ígérte a kijelölt miniszterelnök, május 30-ig megkapja a parlament, ekkor nyújtják be a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítását is. Az előzetes hírek szerint a kormányfőjelölt június 2-án nevezi meg a kormánytagokat, a miniszterjelölteket június 6–8-án már meg is hallgathatják az illetékes bizottságok. A parlament a kormányprogrammal együtt szavaz a kormányfőjelöltről, az új összetételű kabinet pedig a tervek szerint már június 12-én megtartja első ülését, s ezt követően terjeszti az Országgyűlés elé a már többször hangoztatott másfél tucat törvényjavaslatot.
A parlamentnek a jövő heti ülésén (május 30-án) dönteni kell az új bizottsági struktúráról, hogy az létrejöhessen és meghallgathassa a miniszterjelölteket. Információk szerint az öt pártnak sikerülhet megegyeznie abban, hogy a jövőben 18 állandó bizottsággal dolgozzon az Országgyűlés: ez azt jelentené, hogy a házszabályban előírt, kötelezően létrehozandó hat testület mellé lényegében a minisztériumi rendszert lefedő 12 bizottságot állítanak be. Az Országgyűlésnek ekkor kell dönteni a minisztériumi struktúráról is, nem kizárt, hogy ezt egy ülésnapon teszi meg. A hét végére így kész lesz a benyújtandó kormányprogram, és a kormány szerkezete is véglegesedik.
A kormányfő eközben különféle szervezetek képviselőivel egyeztet, bár ahogy hétfőn az oktatási szereplőkkel folytatott konzultáción nem hangzott el a tandíj szó, úgy tegnap, a szakszervezeti vezetőkkel lezajlott megbeszélésen sem volt szó elbocsátásokról. Ehelyett „reformról” beszéltek. A hat országos szakszervezeti konföderáció vezetőivel folytatott tárgyalás – amelyen részt vett Kiss Péter és Kuncze Gábor is – kezdetén Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a következő időszakban határozott lépéseket kell tenni egy egyensúlyt tartó költségvetési politika irányában. Hozzátette: az első másfél évben sok olyan intézkedés lesz, amely az állam- és országreformot, illetve a költségvetési feszültségek csökkentését szolgálja. E folyamatban lesznek olyan társadalmi csoportok, amelyekre különösen oda kell majd figyelni, ilyenek a nyugdíjasok, a kisgyermekes családok, a fogyatékkal élők és a munkanélküliek. A szakszervezeti vezetők pedig elvárásaik közé sorolták, hogy a munkaügy önálló tárca maradjon, s ragaszkodtak a három évre szóló minimálbér-emelési terv teljesítéséhez.
A kormányfő tegnap még konzultált szociálpolitikusokkal és az önkormányzati szövetségek vezetőivel (a kijelölt kormányfő itt leszögezte: mi magunk, ami saját hatáskörben megtehető, azt nagyon határozott lépések sorozatával 2007 végéig megtesszük). Ma a gazdasági élet szereplői, a kultúra és az egészségügy képviselői vannak soron. Csütörtökön a GSZT-vel konzultál, pénteken pedig a kormánypárti frakciókkal.
Lefújt randevúk
Részben elmaradnak a Gyurcsány Ferenc által az ellenzéki pártok vezetőivel kezdeményezett kétoldalú találkozók. A Fidesz és a KDNP elutasította a javaslatot, ötpárti, a nyilvánosság előtti eszmecserét szorgalmazva. Az MDF viszont kész tárgyalni.Gyurcsány a kormány által tervezett kétharmados ügyekről tárgyalna az ellenzékkel, utóbbiaknak írt válaszlevelében a kormányfőjelölt az Országgyűlés üléseit jelölte meg a viták lebonyolítására.
Gyurcsány a kormány által tervezett kétharmados ügyekről tárgyalna az ellenzékkel, utóbbiaknak írt válaszlevelében a kormányfőjelölt az Országgyűlés üléseit jelölte meg a viták lebonyolítására. -->


