Beperelte a Budapesti Erőmű az Európai Bizottságot
Az áramszolgáltató az Európai Bíróságtól kéri, hogy semmisítse meg a Bizottság által tavaly indított eljárást, amely illegálisnak minősítette az MVM és az áramtermelők közti energia-megállapodásokat. Az Európai Bizottság 2005. november 9-én indított hivatalos eljárást Magyarország ellen, amelyben közösségi jogba ütközőnek nevezte a Magyar Villamos Művek és az áramszolgáltató vállalatok közt köttetett hosszútávú energia-megállapodásokat, mondván azok sértik a közösségi állami támogatási szabályokat, túl kis teret hagynak az új piaci belépők számára és ezzel korlátozzák a versenyt. Az egyik ilyen áramszolgáltató, a Budapest Erőmű Rt. most az Európai Bíróságtól kérte, hogy semmisítse meg a Bizottság azon határozatát, amellyel az eljárás megindítása mellett döntött. Az EU Hivatalos Lapjában megjelent kereset szerint a BE a következőkkel érvel: egyrészt a csatlakozási szerződés szerint a Bizottság hatásköre kizárólag a hazánk csatlakozásának időpontja után alkalmazandó állami támogatásokra terjed ki, míg ezeket a megállapodásokat még azelőtt kötötték. Másrészt – hangzik a felperes érvelése – a Bizottság téved, amikor állami támogatásként értékeli ezeket a hosszútávú energia-megállapodásokat. A felperes szerint a Bizottság elmulasztotta értékelni a felperes villamos energia-vásárlási megállapodásainak sajátosságait a megkötésekor fennállt körülményekre tekintettel, nem megfelelően értékelte a gazdasági előny, a versenytorzítás és a kereskedelem érintettségének az EK-szerződés 87. cikk (1) bekezdése szerinti fogalmait. Harmadrészt pedig, folytatja a BE, a Bizottság tévedett annak megállapításával is, hogy a megállapodások új támogatást tartalmaznak, mivel a magyar árampiac megnyitását megelőzően kötötték őket. Mindezekért a határozatot meg kell semmisíteni, az eljárásnak véget kell vetni – kéri a közösségi bíráktól a Budapesti Erőmű Rt. (Bruxinfo)


