Eltörölhetikaz ingatlanoköröklési illetékét
Erősen megosztott az amerikai szenátus az ingatlanörökösödés adójának végleges eltörléséről. A republikánusok többségükben egyszer és mindenkorra kiiktatnák a szóban forgó adónemet, a döntésnek a 100 fős szenátusban való biztonságos keresztülviteléhez azonban 60 fős támogatottságra lenne szükség, ami eddig nem jött össze.
Az elnök által 2001-ben meghirdetett monstre adócsökkentési program részeként az ingatlanok utáni örökösödési adó 2010-ig csökkenne, utána pedig egy évre teljesen eltörölnék. A kongresszusban a republikánusok arra számítanak, hogy a haláladónak nevezett közteher eltörlésével javítani tudják esélyeiket a novemberi törvényhozási választásokon. Mint azonban a Bloomberg hírügynökség rámutat, az amerikai családoknak kevesebb mint egy százalékát érintené a korrekció. Könynyítést csak azoknak a kisebb vállalkozóknak jelentene, akik jelenleg dollárszázezreket költenek ügyvédi díjra vagy trükkös életbiztosításokra, hogy elkerüljék a befizetést.
George W. Bush elnök a kormányprogramja egyik sarkalatos elemének tekinti az ingatlan utáni örökösödési adó megszüntetését, a képviselőház az indítványt tavaly áprilisban 272:162 arányban jóváhagyta. A republikánusok szerint a szóban forgó adónem eltörlése fokozná a vagyonképzést, ennek révén élénkítené a gazdaságot. VG


