BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarországot ellenőrzik az uniós szakemberek

Jövő tavasszal ismét átfogó pénzügyi ellenőrzést hajt végre Magyarországon az Európai Unió. A közösségi ellenőrök az új hétéves uniós költségvetési periódus elindulásával azt vizsgálják, hogy a 2007–2013-ra Magyarország rendelkezésére bocsátott 22,6 milliárd eurós keret lekötését és felhasználását képes-e hatékonyan menedzselni a hazai rendszer. Egyidejűleg várható az is, hogy növekszik a helyszíni projektellenőrzések jelentősége. Általában a nagy, a tartalmilag kockázatos fejlesztések vagy korábbi szabálytalanság miatt vizsgálják a projekteket.
A közösségi forrásokat kezelő intézményeket először 2004 második felében auditálta az EU, és akkor megállapította, hogy kellően szabályozott és biztonságos a rendszer – tájékoztatta lapunkat Heil Péter, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) elnökhelyettese. Azóta több ellenőrzés volt az irányító hatóságoknál és a közreműködő szervezeteknél, sőt projektszinten is. Összességében eddig jól vizsgázott a rendszer, de több helyszíni ellenőrzés kellene az esetleges kockázatok kiküszöbölése érdekében – hangsúlyozta az NFH illetékese.
Az EU ellenőrei újra meg újra rávilágítanak a közbeszerzés teljes hazai rendszerében, a kohéziós beruházásoknál az üzemeltetési szerződések tartalmának önkormányzati értelmezésében és általában az elszámolható költség megfelelő beazonosításában rejlő kockázatokra. Ha a támogathatóság megítélése téves, annak anyagi konzekvenciája lehet, a jogosulatlanul igénybe vett dotációt vissza kell fizetni – figyelmeztet Heil Péter. Megjegyezte azonban, hogy az első Nemzeti fejlesztési terv (I. NFT) esetében végrehajtott projektszintű ellenőrzések nyomán visszafizetés még nem volt.
A gazdasági versenyképesség operatív program (gvop) intézményrendszerét eddig kétszer – 2005 novemberében, illetve 2006 januárjában – ellenőrizte az Európai Bizottság, s bár a végleges jelentést még nem küldték el, az auditorok előzetesen elégedettségüknek adtak hangot. Novák Csaba főosztályvezető elmondta, hogy az uniós vizsgálat kiterjedt az irányító hatóságra és az összes közreműködő szervezetre, s több helyszíni ellenőrzés is volt. A gvop rendszerének ellenőrzése keretében vizsgált nyolc projekt öt különböző intézkedésből tevődött össze. Három projektnél a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht., négynél a Magyar Fejlesztési Bank Rt. és egy esetében az Információs Társadalom Kht. volt a lebonyolításban részt vevő közreműködő szervezet. Az idén januárban lezajlott projektellenőrzéseknél az auditorok többek között az eredeti számlák áttekintésére, az elszámolható költségek vizsgálatára, a beruházás fizikai megvalósulásának ellenőrzésére összpontosítottak – közölte Novák Csaba.
A regionális operatív programnál az Európai Bizottság által kijelölt auditidőpontokat mindig közzétesszük az irányító hatóság honlapján – mondta Kováts Kornél főosztályvezető. Szerinte az EU-s audit azért rendkívül fontos, mert minden másnál pontosabb visszajelzést ad arról, hogy a megvalósításban részt vevő szervezetek, szakemberek az uniós előírásoknak megfelelően végzik-e a munkájukat. Amennyiben mégsem, úgy még a programmegvalósítás folyamatában van lehetőség a kiigazító lépések megtételére. A ropnál eddig két vizsgálat volt, s bár az írásos értékelést még ez az irányító hatóság sem kapta meg, az ellenőrök szóban elmondták, hogy szabályszerűek voltak az eddigi kifizetések. Ugyanakkor felhívták a figyelmet a pénzügyi folyamatok világosabb szétválasztására, a gondosabb folyamatszervezésre és a kedvezményezett tájékoztatási kötelezettségére, hogy az adott projekt az EU társfinanszírozásával valósul meg.
A humánerőforrás-fejlesztés operatív programnál két uniós ellenőrzés volt, 2005 májusában, illetve 2006 februárjában – tudtuk meg az irányító hatóságtól. Az auditorok a hefop-rend-szer működését vizsgálták, azt ellenőrizték, hogy megfelelő-e a projektszelekció és projektmonitoring, és pontosak-e a költségelszámolások.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.