BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden közbeszerzést az internetre!

Általánossá kell tenni az államigazgatásban az elektronikus számlázást, és minden közbeszerzési pályázatot elérhetővé kell tenni az interneten keresztül – ezt tartja a legsürgetőbb teendőnek az elektronikus kormányzat kiépítése során az Európai Bizottság. A 2010-ig hátralévő feladatokról szóló e-kormányzat akciótervet ma vitatják meg a huszonötök informatikai miniszterei.
A dokumentum öt területet jelöl meg, ahol az évtized végéig látványos előrelépést kell elérni. A prioritások egyike a közbeszerzések elektronikus hozzáférhetőségének a megteremtése. A cél az, hogy 2010-ben minden kiírás olvasható legyen a világhálón, és legalább minden második ajánlat online érkezzen meg. Ennek alapfeltétele az „elektronikus vállalati dossziék” kialakítása. A csomagban azok a dokumentumok szerepelnek, amelyeket a közbeszerzési pályázaton be kell nyújtani; ha egy cég valamelyik tagállam vagy önkormányzat portálján felfedez egy számára vonzó kiírást, akkor hozzáférhetővé teszi elektronikus dossziéját az adott szerv számára. Ezzel rengeteg időt, papírmunkát és pénzt takarít meg.
Magyarország aktívan részt vett a brüsszeli javaslatok összeállításában, észrevételeink bekerültek az akciótervbe, így az anyag tartalma a magyar célokkal összhangban van – tájékoztatta lapunkat az Informatikai és Hírközlési Minisztérium kommunikációs irodája.

E-kormányzati célok (2010-ig)

Minden állampolgár számára váljanak elérhetővé az online kormányzati szolgáltatások

A fejlesztések érezhetően javítsák az államigazgatás hatékonyságát

Minden közbeszerzési pályázat legyen elérhető az interneten keresztül, és legalább minden második közbeszerzési ajánlat online érkezzen meg a kiírókhoz

A fejlesztések érezhetően javítsák az államigazgatás hatékonyságát

Minden közbeszerzési pályázat legyen elérhető az interneten keresztül, és legalább minden második közbeszerzési ajánlat online érkezzen meg a kiírókhoz -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.