Példátlan eset: Veres megtiltotta, hogy tárcája tudjon az ország valós helyzetéről
Az adatok politikai célú felhasználásától tartva a pénzügyminiszter a választásokig megtiltotta a tárca apparátusának, hogy olyan számításokat végezzenek, melyekből kiderülne, hogyan alakul a tényleges költségvetési hiány a tervezethez képest. Ezt maga Veres János mondta el, megerősítve, hogy az idén 8 - a nyugdíjkorrekció nélkül 9,4 - százalékos lesz a hiány.
Aki figyelte a magyar költségvetési folyamatokat, azt nagy meglepetés nem érhette. A most ismertetett tételek érdemben nem térnek el a számoktól, amiket az államháztartáson kívüli szakértők már mondtak - jelentette ki a pénzügyminiszter a kérdésre, számít-e leminősítésekre a hiányprognózis drasztikus emelése miatt. Eddig azt kérték rajtunk számon, miért nem az igazat mondjuk, ezek most azok a számok, melyek a valóságot tükrözik - mondta Veres János.
A pénzügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy az idén megjelentetett, a hiány alakulására vonatkozó prognózisok nem tükrözték korábban az ezermilliárd forintos különbséget a tervezet és a tényleges folyamatok között, így fogalmazott: "Addig, ameddig az új kormánynak elő nem lett készítve a változtatásokra vonatkozó javaslat, nem volt olyan felhatalmazás, hogy az év végi tételt vagy a június 30-i tételt korrigálják a kollégák. Ha úgy tetszik, ez nem az ő szűklátókörűségükön múlt, vagy hogy ők nem látnak előre. Ezt az ő védelmükben is mondom."
Azzal kapcsolatban, hogy az áprilisi választásoknak, politikai céloknak rendelték-e alá a számításokat, szó szerint ezt mondta: "Azt, hogy pontosan hogyan állunk és mint állunk, megmondom úgy, ahogy van, nem engedtem ilyen jellegű munkát végeztetni korábban. Ugye az volt a tapasztalatunk az elmúlt években, hogy ha készült valakinek egy feljegyzése, és ez kikerült, akkor abból politikai ügy volt. Mert akkor úgy tekintették, mintha ez a minisztérium szándéka lett volna. Éppen ezért ilyen jellegű komplex felmérés mindaddig nem készülhetett, amíg ennek ilyenfajta kockázata fennállt. Nem tudok erre mást mondani, Magyarország egy ilyen ország. Ahol ezzel is számolni kellett. Természetesen az elmúlt hetekben, nem tudom, hány hete, ezzel intenzíven foglalkozunk." (Index)


