BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veres: nem kell pótköltségvetés

A kormányzati intézkedések nélkül ezermilliárd forinttal több lenne az államháztartás idei hiánya, a megszorítások révén ebből 350 milliárd forint lefaragható – ígérte Veres János csütörtöki sajtótájékoztatóján. A tárca vezetője nem tartja indokoltnak a pótköltségvetést, és 2007-re ezermilliárd forintos hiánycsökkentést tervez.

A tervezett megszorító intézkedések megtételét követően idén nyolc százalék lehet az államháztartás eredményszemléletű, GDP-arányos hiánya, nyugdíjreform-korrekcióval – erősítette meg Veres János pénzügyminiszter Gyurcsány ferenc parlamentben elhangzott szavait csütörtökön sajtótájékoztatón.

Veres János ismertette: a tervezett intézkedések nélkül az államháztartás deficittöbblete ezermilliárd forint lenne. Az idén az intézkedésekkel a deficit 350 milliárd forinttal csökken a tervek szerint, ennek fele kiadáscsökkentés és fele bevételnövelés. Konkrétumokat nem ismertetett. A 2007-es deficitmérséklés tervezett mértéke ugyanakkor szintén 1000 milliárd forint.

Megerősítette: továbbra is azzal számolnak, hogy 2008-ban az ország teljesíti a maastrichti kritériumokat.

Pótköltségvetés benyújtását Veres János nem tartotta indokoltnak, mint mondta, az csak a folyó kiadások jelentős megugrása esetén válna szükségessé. A folyó tételek változása viszont nem éri el azt a mértéket, ami a pótköltségvetést indokolná. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.