Magyar gazdaság

Sarkozynek kell meggyőznie Gyurcsányt

Némileg módosított javaslatot terjeszt az uniós vezetők elé reggel a klímacsomagot illetően Nicolas Sarkozy, hogy elnyerje a még ellenálló országok, köztük Magyarország egyetértését - értesült a francia hírügynökség.

A birtokába került szöveg szerint az új indítvány megegyezik a legutóbbival abban, hogy a szén-dioxid kibocsátására vonatkozó uniós kvóták 12 százalékát kapnák külön támogatásként a szegényebb új tagországok. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezzel szemben 20 százalékot tartana indokoltnak - jegyzi meg a hírügynökség.

Korábban a hírügynökség arról számolt be: miután a legnagyobb nehézséget okozó német, lengyel és olasz ellenállást nagyjából sikerült felszámolni, Sarkozyre maradt a feladat, hogy a magyar delegációval egyeztessen - számol be a hvg.hu az MTI alapján. 

Az állam- és kormányfők másfél éve állapodtak meg abban, hogy az unió a 2005. évihez képest legalább 20 százalékkal csökkenti a levegőt szennyező károsanyag-kibocsátását 2020-ig, illetve a jövő évtized végéig 20 százalékra emeli a megújuló energiaforrások (szél, víz, nap, fa, biomassza) arányát az energiafelhasználásban. A most tárgyalt részletek és tagállami lebontás célja, hogy mindennek a terhei igazságos és szolidáris módon jussanak a 27 tagországra.

Az eredeti magyar álláspont szerint nem lenne igazságos, ha az ragaszkodna a 2005-ös viszonyítási alapjához, Brüsszel ugyanis így nem veszi figyelembe az újonnan csatlakozott tagállamok 1990 és 2005 között végzett gazdasági szerkezetváltásra fordított erőfeszítéseit.

Gyurcsány Sarkozy klímacsomag szén-dioxid csúcs uniós
Kapcsolódó cikkek