BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árvízkárok: akinek nincs biztosítása, támogatást kap

Majdnem húszmilliárd forintba került az árvizi védekezés - közölte a katasztrófavédelem új főigazgatója. Több mint 300 ház dőlt össze vagy vált életveszélyessé: ha a lakóknak nem volt biztosításuk, akkor állami segítséget kapnak.

Tizennégymilliárd védekezésre, hárommilliárd a leginkább károsultaknak: erről beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón a katasztrófavédelem új főigazgatója, Bakondi György. A védekezésben részt vett állami szervezetek tizennégyből kilencmilliárdot, az önkormányzatok pedig ötmilliárdból két és fél milliárdot már visszakaptak a kormánytól az árvízi védekezésre fordított költségeikből.

A kabinet úgy döntött, hárommilliárd forintból támogatja azokat a magánszemélyeket is, akiknek nem volt biztosításuk, de az áradásokban összedőlt vagy lakhatatlanná vált a házuk. A pénzt elosztásáról önkormányzatok döntenek - mondta Bakondi György.

A helyi önkormányzat értesítést kap a biztosított állami támogatásról, ezt követően a képviselő testület döntést hoz a magánszemélyek szociális rászorultság és egyéb szempontok alapján történő támogatásáról. Így a magánszemély vagy lakásvásárlással, vagy lakásépítéssel állami támogatáshoz jut.

Harminchét településen 317 ház vált lakhatatlanná - összegezte Bakondi György, aki hozzátette: a támogatás szétosztása heteket vehet igénybe. A főigazgató elmondta: a következő kormányülésen dönthetnek arról, hogy meggyorsítják a helyreállításhoz kapcsolódóan az engedélyezési eljárást, de illetékmentességet is adhatnak. Folytatódik a károk felmérése is.

A gátak átvágása miatt legalább hárommilliárdos kár keletkezett, és tizennégymilliárd forint kell az önkormányzati intézmények helyreállításához is. Az agrárkár legalább százmilliárdos, és tart annak a felmérése is, hogy mennyibe kerül majd az utak, hidak és vasútvonalak helyreállítása.

A szocialista Varga László szerint a kormány magára hagyta az árvíz miatt nagyon nehéz helyzetben lévő Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, amelyet tízmilliárdos kár ért, és az önkormányzatok képtelenek finanszírozni a kárenyhítést, tarthatatlan a helyzet.

Varga László, az MSZP Borsod megyei elnökhelyettese, országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján Miskolcon azt mondta: ebben a helyzetben a segítő szándék és a civil szféra összefogása nem elég, ezért felszólítják az összes fideszes politikust „a megyében és a megyén túl”, hogy legyenek szolidárisak Borsod megyével. Bizalmat kaptak az emberektől, legalább kárenyhítés legyen, lépjenek - mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.